A jövő szakemberei a szakmák Európa-bajnokságán Budapesten

2018. szeptember 25. 14:41 | behir.hu

Szeptemberben Budapest a szakmák európai fővárosává válik. A kétévente megrendezésre kerülő EuroSkills versenyeket a régióban először a magyar fővárosban rendezik meg.

A versenyt nem véletlenül a „szakmák Európa-bajnokságaként” szokták emlegetni, hiszen összesen harminchét szakmában mérik össze tudásukat a versenyzők. A tét, illetve a verseny színvonala nem marad el a sportolók számára rendezett Európa-bajnokságokétól, hiszen a EuroSkills versenyek ugyanolyan nagyszabású, tömegeket megmozgató rendezvények, mint a sportról szóló társaik. Az idei EuroSkills-en huszonnyolc ország ötszázharminc versenyzője, várhatóan nyolcvanezer látogató előtt száll majd harcba az Európa legjobbja címért.

A EuroSkills Budapest 2018 a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg. Nemzetközi elismerése a hazai szakképzési rendszernek, hogy Magyarország adhat otthont az idei EuroSkills-nek.

- A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évek óta kiemelt figyelmet fordít a hazai szakképzési rendszerre, hiszen komoly piaci kereslet van a tehetséges szakemberek iránt, tehát megéri szakmát tanulni. Csak bátorítani tudok mindenkit arra, hogy látogasson ki szeptember 26. és 28. között a Hungexpóra, ahol a saját szemével bizonyosodhat meg arról, hogy milyen sokszínű és kreatív munkát végez egy bútorasztalos vagy egy virágkötő – nyilatkozta Dr. Parragh László, az MKIK elnöke.

A EuroSkills versenyeken minden országból csak a legtehetségesebb fiatal szakemberek vehetnek részt, akik már számos nemzeti selejtezőn a legjobbaknak bizonyultak. A háromnapos verseny szlogenje így nem is lehetne más, mint a „Legjobbakra készülj!”, kiemelve, hogy szeptember 26. és 28. között a fiatal szakemberek nemzetközi elitjével találkozhatnak a versenyre látogatók. A EuroSkills Budapest 2018 arra is kiváló alkalmat ad, hogy a fiatal magyar szakemberek bebizonyítsák a hazai és nemzetközi közönség előtt, hogy szaktudásuk és tehetségük nem marad el nyugat-európai társukétól.

 

Forrás: Világgazdaság

 

További programok »

FEL