A jövő bajnokait köszöntötték

2017. február 3. 16:08 | behir.hu

Diákolimpiai bajnokokat köszöntöttek a Csabagyöngye Kulturális Központban, ahol azokat a fiatalokat ünnepelték, akik a 2015-2016-os tanévben a Diákolimpia versenyrendszerének országos döntőin első helyezést értek el.   

- Talán példázza az én sorsom azt, hogy egy kis versenyről el lehet jutni a nagyra – köszöntötte a kiváló sportolókat a rendezvény díszvendége, Skaliczki László, aki Újkígyósról indulva 2004-ben a magyar férfi kézilabda-válogatottat vezette szövetségi kapitányként az olimpiai elődöntőig.

Pavuk Tira, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club egyik ifjú reménysége. A középtávfutó álma, hogy rangos nemzetközi versenyeken vegyen részt felnőttként. Jó úton halad, hiszen ifjúsági olimpiai fesztiválon és Európai-bajnokságon is dobogóra állt, emellett háromszoros diákolimpiai bajnok is.

- A szüleim mindig is ösztönöztek arra, hogy sportoljak valamit. Nem kellett, hogy versenyszerűen csináljam, az volt a fontos, hogy szeressem és élvezzem a sportot. Mikor elkezdtem atletizálni, akkor az edzőm, Urbanikné Rosza Mária segítségével egyre több sikert tudtam elérni, és a sok munka meghozta a gyümölcsét – árulta el az atléta.

Az eseményen külön díjazták Békés megye legeredményesebb testnevelőjét is, akinek diákjai az előző tanévben hat alkalommal álltak a diákolimpia dobogójának legmagasabb fokán.

- Nekem ez az egy lehetőségem volt, hogy ezekben a gyerekekben meglássam a tehetséget. Nagy szerencsém, hogy tovább tudtam adni őket olyan helyekre, ahol megfelelő szakértelemmel, szívbéli jósággal foglalkoztak velük, az atlétikai klub pedig biztosítja ezt a szakmai hátteret – emelte ki Nagy Lídia, az evangélikus gimnázium testnevelője.

Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség tiszteletbeli alelnöke a rendezvényen elismerte a Békés megyei szervezet munkáját, amely egy hatalmas tortával is meglepte a fiatalokat és a felkészítőiket.
 

FEL