A humorra nagyobb szükség van mint valaha – a Lady Oscar olvasópróbáján jártunk

2023. január 19. 16:48 | Csiffáry Zsuzsanna

Egy divatdiktátorról szól a Jókai színház soron következő komédiája, melynek olvasópróbáját csütörtökön tartották a Sík Ferenc Kamara Színházban. Az előadást Radó Denise, Jászai Mari-díjas Érdemes művész viszi színpadra, a főbb szerepekben pedig többek között Komáromi Anett, Nagy Róbert, Csomós Lajos és Katkó Ferenc lesznek láthatóak.

A Lady Oscar című komédiát Claude Magnier Oscar című darabja nyomán Guillaume Mélanie írta, magyar nyelvre Nemlaha György fordította. A Békéscsabai Jókai Színházban Radó Denise viszi színpadra a bohózatot.

A történet egy szombat reggel kezdődik, amikor a könyvelőgyakornok beállít a félelmetes divatdiktátorhoz, a Lady Mode híres tulajdonosához, hogy fizetésemelést kérjen, mert szeretne megnősülni. Clara Barnier – akit Komáromi Anett előadásában láthatunk majd – a hajdani modell hallani sem akar róla, főleg mert kiderül, a fiatalember az ő lányát venné el, akivel a mamának egészen más, nagyratörő tervei vannak.  

Közben felbukkan Oscar is, aki ahelyett, hogy megoldaná a bonyodalmakat, csak újabb félreértéseket zúdít a szereplők és persze a közönség nyakába. 

 

Fotó:Behir.hu/Csiffáry Zsuzsanna

 

– A darab eleve úgy van megírva, hogy mindig legyen valami félreértés, például egyik szereplő nem láthatja a másikat, ami újabb szituációs komédiához vezet majd. Nagyon fontos továbbá az is, hogy minden jelenetet tűpontosan dolgozzunk ki. A színészeknek pontosan tudniuk kell, mikor hova néznek, lépnek, mikor mire reagálnak, mert így lesz feszes a darab. Ebben az előadásban szinte egy koreográfiát kell végigvinni. Meg kell említenem még –  bár mindent nem árulhatok el a darabról –, hogy hangsúlyos lesz egy táska, a történet fő kelléke, ami eléggé összekuszálja majd az eseményeket – mondta el Radó Denise. 

A Jászai Mari-díjas Érdemes művész hozzátette, hogy a humorfaktor garantált lesz az előadásban. 

– Amikor jobbak a körülmények, akkor is szükség van a mosolyra. Mindenkinek vannak saját problémái, és ezekből muszáj néha kiszakadni. Értem ezalatt azt, hogy nem lehet non-stop a gázszámlán görcsölni. Az előadásunkkal legalább arra a másfél órára kiragadjuk a nézőket a gondokból. A humorra mindig, mindenkor, mindenhol, de most különösen nagy szükség van, jobban mint valaha – tette hozzá. 

A ruhákért Csík György Jászai Mari-díjas jelmeztervező felel, a díszletet Egyed Zoltán álmodta a világot jelentő deszkákra. 

– A díszletnek az a különlegessége, hogy egy modern, okosotthon mutat be. Sokan vágyunk is az ilyen okosotthonra, ám ennek megvan az a veszélye, hogy a technika ellenünk fordulhat. Így a Lady Oscar műfaját is erősíti majd az eszközök működése, ugyanis mindig lesz valami, ami elromlik a legrosszabb pillanatban – osztotta meg a behirrel Egyed Zoltán, díszlettervező. 

A darabban Komáromi Anett, Nagy Róbert, Csomós Lajos, Katkó Ferenc, Veselényi Orsolya, Csonka Dóra, Kiss Viktória lesznek láthatóak. 

A Lady Oscar előbemutatója Szentesen lesz február 9-én, a békéscsabai nézők a tervek szerint április 1-jén láthatják először a darabot a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL