A holokauszt helyi áldozataira emlékeztek - videóval

2017. június 26. 09:35 | Knyihár Mihály

 

A holokauszt helyi áldozataira emlékeztek Békéscsabán a Széchenyi ligeti zsinagógában és az emlékfalnál.

Dr. Moskovits Sándor, a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnöke elmondta, hogy a békéscsabai zsidókat 73 évvel ezelőtt, június 26-án vitték el Auswitzba.

–  Június 29-én értek oda 2200-an. Közülük 250-300 embert válogattak ki munkára, a többieket már a megérkezésük napján gázkamrába küldték. Gyakorlatilag azon a napon megölték a csabai zsidóság színét-javát – mondta dr. Moskovits Sándor.

A holokauszt után született első generáció kötelességének érzi, hogy emléket állítson az elhurcoltaknak. Múlt évben készült el az emlékfal a zsinagóga mellett, azóta sokan felkeresik, döbbenten olvassák a fal tégláin szereplő 2950 ember nevét. Az itt felsoroltak több mint kétharmadát Békéscsabáról, a többieket a környékbeli településekről hurcolták el, majd gyilkolták meg. A hitközség szeretné kibővíteni az emlékfalat megyeivé, hogy az innen elhúrcolt mind az ötezer ember neve szerepelhessen rajta.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő a megemlékezésen kiemelte: a XIX-XX. század fordulóján sok zsidó polgára volt Békéscsabának, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy kereskedelmi-ipari központ lehetett Békéscsaba. Rájuk emlékezünk, de az üzenet szól a kései utódoknak is, hogy ne merüljön feledésbe, mi történt itt 73 éve, és hogy soha többé ilyen ne fordulhasson elő.

Az eseményről készült híradásunkat itt tekintheti meg:

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL