A hétvégi koncertjére próbál a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar

2023. október 11. 11:07 | Fajó Attila

Sajtónyilvános főpróbát tartott a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar a Csabagyöngye Kulturális Központban, szerda délelőtt. A Pál Tamás Liszt-díjas, kiváló művész karmester vezette zenei formáció nagy erőkkel készül vasárnapi, a Páduai Szent Antal Társszékesegyházban tartandó koncertjére.

– Gyulai származású vagyok, Csabán is sokszor megfordultam fiatal koromban, szóval igazán nagy megtiszteltetés, hogy első alkalommal vezethetem a Békés Megyei Szimfonikus Zenekart, mely kiváló társaság és remek művészek együttese – mondta el Pál Tamás, Liszt-díjas dirigens.

 

– A békéscsabai vendégszereplés a zenekar tagjainak a szegedi művésztársakkal ápolt kitűnő kapcsolatának köszönhető – erről már Uhrin Viktor hegedűművész, a zenekar művészeti vezetője beszélt. Hozzátette: Békés vármegyében viszonylag ritkán hallhatunk oratorikus, egyházzenei műveket, amelyek ugyanakkor méltó helyszínre találnak a Páduai Szent Antal Társszékesegyházban, ahol vasárnap este, 18 órai kezdettel adják elő Dvořák 1875-ben szerzett művét.

– A Dvořák-életmű közelmúltban végbement újrafelfedezése a Stabat Matert is visszahelyezte az őt megillető helyre a kórusrepertoárban, és ma már Dvořák legjobb egyházzenei munkájának tartják. A Stabat Mater lelkes fogadtatásra talált, bár a kritikusok egy része túlságosan is megnyerőnek ítélte a zenét a szöveg súlyosságához mérten. A közönség azonban kevésbé volt akadékoskodó, különösen Angliában, ahol a mű rendkívüli népszerűségre tett szert – emelte ki Uhrin Viktor.

Galéria

További programok »

FEL