A Békés Megyei Szimfonikusok adtak hangversenyt a belvárosi katolikus templomban

2023. október 16. 08:33 | Kovács Andrea

Dvořák: Stabat Mater című művét adta elő a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar a szegedi Vaszy Viktor Kórus közreműködésével. Az oratóriumot vasárnap este, a Békéscsabai Páduai Szent Antal-társszékesegyházban hallhatta a közönség.

Dvořák: Stabat Matere a szerző egyik legjelentősebb alkotása, egyúttal a romantikus oratóriumrepertoár különleges, sok szempontból egyedülálló kompozíciója. A zenetörténészek általában gyermeke elvesztéséhez kötik a darab megírását, de a keresztény kultúra egyik kiemelkedő alkotása is, mert a végtelen fájdalom mellett végül az életbe vetett hit fogalmazódik meg benne. Ezért is választották a koncert helyszínéül a Békéscsabai Páduai Szent Antal-társszékesegyházat.

 


A szegedi Vaszy Viktor kórus is közreműködött a Békés Megyei Szimfonikusok hangversenyén.

– Nagyon jó lehetőség a szólistáinknak és a kórusnak is, hogy ezt a művet énekelhetik. Mi tulajdonképpen többnyire kizárólag oratórikus, vokál-szimfonikus műveket adunk elő, de nem először lépünk fel a Békés Megyei Szimfonikusokkal, legutóbb két éve Verdi Requiemjét adtuk elő közösen. A Stabat Mater azt a jelenetet idézi fel, ahogyan Jézus édesanyja a keresztfa tövében áll. Ez egy nagyon szomorú történet, ugyanakkor a keresztény hitnek megfelelően a túlvilágba vetett bizalom miatt a szeretet és a pozitív kilátás is hangot kap benne – mondta el Gyüdi Sándor Liszt-díjas karmester.

 

 

A művet Pál Tamás, Liszt-díjas kiváló művész vezényelte, aki most először dolgozott együtt a Békés Megyei Szimfonikusokkal.

– Remek volt a kedves zenész kollégáimmal együtt dolgozni, odaadóak, szeretik amit csinálnak, áldozatokat hoznak érte és a színvonal is nagyon kielégítő. Egy jó produkcióhoz kell az alaptudás, az adott mű és a szakma szeretete, ezt pedig itt maximálisan éreztem. Gyulán születtem, és a két békéscsabai evangélikus templomban nagyon sokat jártam, de ebben a gyönyörű katolikus templomban most 87 éves koromra jutottam el először és ennek nagyon örülök – emelte ki Pál Tamás.

További programok »

FEL