A Sztálin-szobor ledöntésének történetét is felolvasták az irodalmi esteken

2024. január 10. 11:52 | Csiffáry Zsuzsanna

Kedden este 198. alkalommal rendezte meg a Békéscsabai Irodalmi Esteket a Szeretlek Békéscsaba Egyesület, ezúttal a Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium színháztermében.

Frankó Attila a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke elmondta, hogy tavaly is olvastak fel Petőfi Sándor verseiből, a Petőfi emlékév kapcsán, ezt folytatták,  illetve Huszár Emdre műveiből is hallhatott a közönség. 

 – Hálás vagyok a Békéscsabai Szakképzési Centrum vezetőségének, hogy szeretettel adott helyet ismét ennek az rendezvénynek a Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban – fogalmazott Frankó Attila.

Az elnök hozzátette, fontos számára a magyar nyelv, amit a világ leggazdagabb kincsének tart. Ezt a Kautzky Armand színművésztől elhangzott mondattal is nyomatékosította: "Hatalmas kincs van a birtokunkban, csodálatos nyelv a magyar nyelv, rendkívül kifejező, rendkívül sokoldalú."

 

Fotó: Balog Zsolt/ Behir.hu

 

Az est egyik közreműködője Huszár Endre, helytörténeti író elmondta, hogy az kulturális programon ezúttal a Sztálin szobor ledöntéséről hallhattak egy történetet az érdeklődők A bálvány megcsókolta a pesti aszfaltot címmel. Úgy gondolja, hogy sokan emlékeznek erre az 1956-os eseményre, vagy éppen tanulmányozták már többen, ám ő arról mesél írásában, hogyan döntötték le a szobrot. 

Továbbá azt is megtudhattuk, hogy az egyesület készül az áprilisban tartandó kétszázadik felolvasó estre, illetve a következő eseményt február 6-án tartják meg. Ezen a napon válik 18 esztendőssé a kulturális programsorozat, ahol Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója lesz majd a vendég. 

 

Fotó: Balog Zsolt/ Behir.hu

 

További programok »

FEL