A helyi termékekek piacrajutását segítik egy fejlesztéssel Újszalontán

2018. március 13. 17:41 | behir.hu

Egy terménytárolásra és logisztikai központként is használható épületet hoznak létre hamarosan Újszalontán. A Békés megye észak-keleti részén található falu a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nyert 60 millió forrást a célra. A fejlesztéstől azt remélik, hogy annak segítségével még több helyre tudják eljuttatni a kistermelői termékeket.

Már dolgoznak a munkások Újszalonta régi iskolájának épületén. Békés megye legkisebb településén ugyanis egy úgynevezett agrologisztikai szigetet hoznak létre.

Jova Tibor, Újszalonta polgármestere kiemelte, hogy a faluban, háztájiban megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket kívánják itt tárolni, egy pontra gyűjtve pedig innen szeretnék eljuttatni majd a piacra vagy a felvásárlókhoz a termékeket.

A beruházás másik célja, hogy a helyi méhészek munkáját segítsék - erről már dr. Kovács József beszélt. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a környéken a jó adottságok miatt több mint száz méhészet működik, akik önállóan nem tudják megoldani a méz elhelyezését, tehát itt oyan helyiségek kerülnek kialakításra hűtéssel, fűtéssel, mindenféle energetikai beruházással, hogy optimális legyen a termékek elhelyezése.

Újszalontán további fejlesztéseket is szeretnének elérni, a faluban jelenleg ugyanis az útfelújításért folyik a legnagyobb küzdelem.

 

 

További programok »

Önkormányzati hírek

Az utánpótlás futball klub használhatja januártól a 4-es honvéd utcai lőteret

Míg a csabai lőtér eddig a Békés megyei Vadászszövetség számára volt fenntartva, addig január 1-jétől az utánpótlás futball klubhoz tartozik majd – jelentette be Szarvas Péter polgármester pénteken délelőtt, sajtótájékoztatón. A lőteret várhatóan elbontják, az azt használó szervezeteknek ezért új helyszínt kell majd találniuk.
2024. október 11. 15:46
FEL