A hazai kastélybeli színjátszás születésére emlékeznek Gyulán

2016. június 6. 11:21 | behir.hu

Az első magyarországi kastélybeli színjáték bemutatóra emlékeznek szombaton a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. Az épületben tartották 270 éve az első, hazai kastélyban bemutatott színházi előadást.

A magyarországi színjátszás méltatlanul keveset emlegetett, mégis egyik legjelentősebb eseményére emlékeznek június 11-én (szombaton) a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. Az akkor a Harruckernek birtokolta épületben volt ugyanis az első magyarországi kastélybeli színjáték bemutatója, 1746. június 13-án. A 270 évvel ezelőtti előadást Harruckern Ferencné Dirling Mária-Antónia névnapja alkalmából rendezték. Azon a báró udvari papja, Antonius Hueber által, az alkalomra írt Parasztlakodalom című vígjátékot adták elő.

A jeles évfordulón diákszínjátszókkal tiszteleg az első előadás előtt a kastély; egyfajta párhuzamot szerettünk volna állítani az akkori és a mai amatőr színjátszás között – mondja Beszterczey Attila színész, aki az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársaként szervezi az eseményt.

Június 11-én délután 3 órától a Gyulai Calliope színjátszó kör és a GY.M.K. közös produkciója, a Nicolae Balcescu Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium előadása, majd a Kovásznai Pódium Színház előadása lesz látható az Almásy-kastély előtt felállított szabadtéri színpadon. Este héttől Tege Antal és Beszterczey Attila színművészek előadásában a Parasztlakodalom a kastélyban című jelenetet hallhatják az érdeklődők, amiben a 270 esztendővel ezelőtti történéseket idézik fel. Fél nyolckor a Debreceni Alföld Színpad játssza Moliere: Dandin György című színművét. Az előadások díjtalanul lesznek megtekinthetők.

Mindezeken túl a gyulai kastély Hétköznapok és ünnepek egy alföldi kastélyban című állandó kiállításának, a magyarországi kastélyszínjátszás kezdetéről szóló helyiségében, a nyitva tartási időben óránkénti rövid produkcióval is megemlékeznek arról, hogy Gyulán, 270 éve rendezték az első, magyarországi kastélyban előadott színjátékot.

Az első, magyarországi kastélyban előadott színdarab szerzőjéről:

Antonius Hueber Ferenc-rendi szerzetes a Harruckern család utolsó férfitagjának, Harruckern Ferencnek volt udvari papja, aki a bárói családdal 1743-1758 között a nyári hónapokat több ízben Gyulán töltötte. Ő gondoskodott a család szórakozásáról; vadászatot, madarászatot, színdarabot rendezett számukra. Élményeiről naplószerű feljegyzéseket készített. Ezekben megörökítette a főúri élet eseményeit, különösen az ünnepeket, a szórakozásokat, játékokat. Az 1746-ban bemutatott színdarabja után 1757-ben is emelte a kastélybeli ünnepek fényét egy általa írt, alkalmi produkció. Azt is június 13-án láthatta az ünneplő gyülekezet, akik Harruckern József és Károlyi Antal esküvőjére érkeztek. Az előadásban – amit a kastély udvarán mutattak be – a személyzet tagjai szerepeltek.

FEL