A gombákról beszélgettek a lencsési kertbarátok

2025. május 5. 19:37 | Bimbó Lajos

A Gombák és élőhelyeik a Kárpát-medencében címmel hallhattak előadást a Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör tagjai a Lencsési Közösségi Házban. Az eseményen a közösség tagjait Farkas Előd kalauzolta el a gombák világába.

Takács Péter intézményvezető elmondta, a kertbarát közösség 1995 óta működik a közösségi házban, amelyet lakossági megkeresésre kezdtek el szervezni. Hozzátette, akkoriban jellemző volt, hogy a lakótelep körül jelentős számban éltek kis- és hétvégéi kert tulajdonosok, így elsősorban ők alkották az induló közösség taglétszámát, amely a kezdeti tíz főről közel negyven főre emelkedett az évek alatt. Kiemelte, a cél az, hogy tapasztalatcsere lehetőséget biztosítsanak azoknak, akik kiskertekkel foglalkoznak, például a hétfőihez hasonló előadások szervezésével. A soros találkozón a gomba került reflektorfénybe, nem is véletlenül.

– Bő két évvel ezelőtt a közösséggel kimentünk a Béli-hegységbe gombászni. Pechünkre éppen akkor nem találtunk gombát, de a kirándulás ettől függetlenül jól sikerült, így azt gondoltuk, hogy ezt meg fogjuk ismételni. Ebben a tekintetben jó, ha egy szakember elmondja nekünk, hogy a Kárpát-Medencében hol és milyen gombákat lehet találni – ismertette Takács Péter.

Az intézményvezető kiemelte, a kertbarát kör harmincéves jubileumát egy rendezvénysorozattal fogja ünnepelni, amely szeptember 1-jétől egészen szeptember 20-ig tart majd.

 

 

Farkas Előd agrármérnök a kertbarát kör meghívására nemcsak a vadon termő gombákról tartott előadást az érdeklődőknek, a „tananyagban” a kerti élőhelyi feltételek is fontos szerepet kaptak.

 – A kertekkel kapcsolatban nem a kárósító gombákról szeretnék beszélni, hanem elsősorban a nagygombákról, amelyek vagy fogyasztási vagy egyéb célokkal kerülhetnek a kertünkbe és az asztalunkra. A kert mint élőhely szerepel az előadásban – árulta el Farkas Előd.

 

 

Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy bárhová is megyünk gombászni, utána mindig érdemes szakellenőrnek megmutatni a mezőn vagy az erdőben „vadászott” finomságokat, hiszen például a mostanában terítékre kerülő tövisalja gombát és a döggombát össze lehete keverni, amely mérgezést okozhat.

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL