A füzesgyarmati focisták újra edzésbe álltak

2020. június 2. 13:43 | Hidvégi Dávid

A koronavírus-járvány enyhülésével lassan beindítják a csoportos edzéseiket a csapatok. Van, ahol már eddig is javában folyt a munka, a labdarúgó NB III-as Füzesgyarmati SK-nál most határoztak a tréningek mellett.

A Füzesgyarmatnál azóta nem tartottak közös edzéseket, mióta a Magyar Labdarúgó Szövetség március 17-én felfüggesztette a bajnoki küzdelmeket. A csapat játékosai két és fél hónapon keresztül otthon, egyéni edzésterv alapján igyekeztek formában tartaniuk magukat, várva az esetleges bajnoki folytatást. Az MLSZ végül úgy határozott, hogy az NB I és a Magyar Kupa kivételével egyik férfi nagypályás bajnokságát sem folytatja, ezért már ezek a foglalkozások sem voltak kötelezőek. Keddtől viszont újraindul az élet a klub házatáján, megkezdik a csoportos tréningeket.

– Ráhangoló jelleggel, heti két-három foglalkozást tervezünk, hogy a hosszú kényszerpihenőből visszazökkentsük játékosainkat az ilyenkor megszokott napi menetrendhez. A jövő kapcsán sok még a bizonytalanság, nem tudjuk például, hogy melyik osztályba nyerünk besorolást és mikor kezdődik a bajnokság, márpedig a tényleges felkészülés rajtját ez alapjaiban befolyásolja – mondta el klub elnöke, egyben szakmai koordinátora.

Mint ismert, a Debreceni EAC és a Füzesgyarmati SK pontegyenlőséggel 38-38 egységgel foglalta el a tabella első két helyét, azonban a jobb gólkülönbség miatt a DEAC állt a feljutást érő első helyen, ráadásul még egy mérkőzéssel kevesebbet is játszott. Az MLSZ viszont még nem jelentette be, hogy kik vállalják az NB II-t, mint ahogyan azt sem, hogy lesz-e esetlegesen létszámbővítés és az osztály két csoportra való bontása. Egészen a 2012-2013-as szezonig egy keleti és egy nyugati csoportra bontották a másodosztályt, majd abból alakult ki az előbb tizenhat, majd húsz csapatos liga. Jelenleg többen két tizenkét csapatos csoportot vízionálnak, amely négy fős létszámbővítést eredményezne. A piros mezesek elindulhatnának az NB II-ben, hiszen sikeres lett a licenckérelmük.

Boros Tibor szerint a jelenlegi időszak az ismerkedés jegyében telik, hogy a jövő évben is a csapatot erősítő labdarúgók együtt gyakorolhassanak az újonnan érkezőkkel és a próbázó játékosokkal. Reményei szerint a határon túlról ingázók átjutását is sikerül megnyugtató módon megoldani.

– Az érintettek számára elkészítettük a munkáltatói igazolást, bízunk benne, hogy ennek segítségével zavartalan lesz számukra az edzések látogatása. Komolyabb munkát egyelőre nem végzünk, mert alaposan megnehezíti a tervezést, hogy nem tudjuk mi lesz a sorsunk. Emiatt egyelőre a tényleges felkészülés rajtja bizonytalan, mint ahogyan a keret frissítése és a távozók pótlása terén is akadnak dilemmáink – fűzte hozzá. 

Az már eldőlt, hogy Székely Dávid és Pataki Lajos Zalán jövőre is a gyarmatiakat erősíti, csakúgy, mint Achim Sebastian Zoltán, a 33 esztendős jobb oldali védő újabb egy évvel hosszabbította meg a szerződését. Két belső védő, Vincze Ákos és Benkő-Bíró Norbert nyáron biztosan távozik a csapattól – ismertette a klub.

További programok »

FEL