A fotel ugyanis rövid idő alatt önálló életre kelt, és a környék egyik legismertebb intézményévé vált. Ült már rajta gyerek, felnőtt, edző, sportoló – még sportesemény is zajlott körülötte –, megpihent rajta néhány vidámabb kedvű ember, és bizony az éjszakai romantika is talált már rajta helyet.
A tölgyfa alatti karszék ma már nem egyszerű ülőalkalmatosság. Találkozási pont, pletykafészek, lelki pihenőhely és a környék hivatalos háttérbútora. Története, rajongótábora van, lassan már lakcíme is lesz.
A fotel – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Leltári száma még nincs… de a környék lakói fejben már rég nyilvántartásba vették. A fotel marad. Mert vannak tárgyak, amelyek egyszerűen hozzánőnek a tájhoz.
Talán azért is lett ekkora sikere ennek a foszladozó karszéknek, mert egyre kevesebb az olyan hely, ahol az emberek csak úgy leülhetnek egymás mellé. Régen erre ott voltak a kocsmák: a törzsvendégek, a nagy beszélgetések, a véletlen találkozások és a soha véget nem érő történetek. Ma néha már egy tölgyfa alatti öreg fotel tölti be ezt a szerepet.
Nincs pult, nincs sörcsap, nincs nyitvatartási idő. Csak egy ülőhely, ahol mindig akad valaki, aki megpihen, beszélget, nevet egyet, vagy egyszerűen csak részese lesz a környék életének.
Lehet, hogy valaki ezt a fotelt eredetileg kidobásra szánta. A környék viszont befogadta. És talán éppen ettől lett belőle több, mint egy régi bútor: egy apró közösségi tér, egy kocsma nélküli kocsma, ahol még mindig történnek dolgok.
