Civil évértékelő – minél több fiatalt szeretnének elérni

2022. december 21. 16:48 | Szabó Judit

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott szerdán a Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Értékelték az elmúlt három év legfontosabb történéseit és betekintést nyújtottak a következő esztendő terveibe.

Herczegné Számel Annamária a Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ éves munkáját, valamint a jövő évi terveiket ismertette. A szakmai vezető elmondta, hogy az elmúlt évben dinamikusan fejlődött a központ. A miniszterelnökség ösztönzi a civil központokat, hogy találjanak ki olyan programokat, amelyekkel elérik a civileket. Erre egy olyan Pilot program adott lehetőséget, amellyel középiskolákba juthattak el orientációs órákat tartani.  

– Olyan társasjátékot találtak ki, amellyel két 45 perces óra keretében meg tudjuk mutatni a diákoknak, hogy mi az a civil közösség, milyenek a civilek, mit csinálhatnak, majd nekik kell kitalálniuk egy civil szervezetet, hogy mire jöjjön létre, mit csináljanak, kiket szeretnének elérni és hova fognak jutni, illetve milyen önkénteseket várnak – fejtette ki a szakmai vezető

A programmal három iskola öt osztályájába jutottak el Békéscsabán. A szakmai vezető elmondta, hogy mindenhol jól érezték magukat a diákok, sehol nem volt olyan osztály, ahol a diákok passzívak lettek volna. Herczegné Számel Annamária megjegyezte: a programmal az utánpótlást szeretnék kibővíteni. Az évértékelő után a központ partnerintézményei tartottak beszámolót. 

Mondhatom, hogy egy régi, örökérvényű mondás került újra fókuszba: az információ hatalom. Talán ezt támasztja alá Bill Gates 1999-ben megjelent könyvében az a gondolat: szilárdan hiszek abban, hogy az információ begyűjtésétől, kezelésétől és azok felhasználásától függ, hogy ki marad talpon és ki bukik el. Ezért fontosak ezek a képzési programok – emelte ki Fábián Ferenc, az Euro Consult Oktatási Központ ügyvezetője. 

Fotó: behir.hu

Az ügyvezető hozzátette, hogy ezekre a programokra nagyon széles körű az érdeklődés. Van olyan rendezvényük, ahol egy-egy előadáson 50 civil szervezet vezetője is megjelenik, hogy meghallgassa a legújabb információkat.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület is az egyik partnerintézménye a szolgáltató központnak. Kölcseyné Balázs Mária elmondta, hogy az egyesület legfontosabb célja, hogy a gyerekek is nyissanak a hagyományok felé.

– Megszűnt már az, hogy generációról-genrációra, családon belül öröklődnek a hagyományok. Erre valók a civil szervezetek, hogy ne hagyják elfelejteni ezeket a hagyományokat – emelte ki a vezetőségi tag. 

A Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ 2023-tól ismét megkapta a civil központ címet, amellyel új lehetőségek nyíltak meg a továbbfejlődésre.

További programok »

FEL