A fenntartható kastélyról szólt a gyulai kiállítóhely előadása

2022. november 5. 17:23 | Vári Bianka

Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy a kastély hatalmas és sok szolgálót foglalkoztató háztartása hogyan működött? Honnan szerezték be az alapanyagokat a kastélyban készülő fogásokhoz? Mit termeltek az uradalomban? A látogatók számos hasonló kérdésre kaptak választ szombaton, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.

A gyulai kiállítóhelyek ebben az évben is csatlakoztak a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű országos programsorozathoz. Az Almásy-kastély Látogatóközpont hétről hétre különleges tartalommal egészíti ki a kínálatát. Az elmúlt időszakban például a parkok jelentőségéről, a gasztronómiáról és fűszerekről is hallhattak az érdeklődők, sőt, akár kenyérlángost is süthettek. November 5-én pedig a korabeli kastélyok mindennapjaiba engedtek betekintést a kiállítóhelyen – vetítette előre a kiállítóhely történésze.

– Ezúttal a kastély fenntartható rendszeréről volt szó. Ez magába foglalja azt, hogy milyen gazdaság működtette ezt a kastélyt, hogyan kell elképzelni egy önellátó gazdasági egységet, ami a főurak világát is, meg az itt dolgozó cselédeket is képes volt ellátni. Persze, beszerzésre is sor kerülhetett, például luxuscikkek terén. Ilyen volt például a citrom. Ez drága mulatságnak számított a barokk korban, az 1700-as években, így Gyulán azt is kigondolták, hogyan lehet azt helyettesíteni. Az előadásból ilyen praktikákat is meg lehetett tudni – mondta Szilágyi Sándor.

Az ilyen jellegű programok mindig népszerűek, akad olyan is, hogy kiegészítő előadást is kérnek a látogatók.

– Itt mindig van miről beszélni, mindig több témát dolgozunk fel és amikor a látogatók kérdeznek, akkor mi szívesen válaszolunk – összegzett a történész.

További programok »

Gyula

FEL