A Csabai Advent nulladik napján kézműves vásár várja az érdeklődőket

2019. november 27. 14:13 | Szilágyi Viktória

A Csabai Advent programsorozat nulladik napján, azaz november 30-án Adventi Kézműves Vásár és színes programok várják a CsabaParkba látogatókat délután 13 és 19 óra között.

A Helen Doron English Békéscsaba Oktatóközpont, a Szonja Mesesziget és a Borháló Borkereskedés a megye legnagyobb adventi vásárát rendezi meg a Csaba Parkban, amely egyúttal a főtéri advent nulladik napja is lesz. A szervezők színes programokkal készülnek a kisgyermekeknek és a családoknak.

Dr. Krajcsovicz Anita, a Helen Doron Békéscsaba Oktatóközpont vezetője elmondta, hogy a rendezvényen a város és a megye kézművesei, illetve gyermekprogramjai sorakoznak fel. A rendzvényt Hevesi Imre nyitja meg gyermekműsorával, ezt követően a CsabaParkba látogatók zenés-táncos műsorokat tekinthetnek meg. A fellépők között szerepel a Balassi Táncegyüttes, a Jaminai Evangélikus Egyház támogatásával pedig közös gyertagyújtás is lesz.

A vásáron több mint harminc kézműves lesz jelen a legkülönbözőbb portékákkal, így mindenki megtalálhatja az adventi időszakra való készülődéshez a dekorációkat, illetve a szeretteinek szánt ajándékokat.

A kicsikre a Meseszigeten gyermekfelügyelet mellett gyermekműsor, arcfestés, csillámtetoválás és lufi hajtogatás vár. 

A férfiak általában nem nagyon szeretnek vásárolni, de a szervezők róluk sem feledkeztek meg: "apa megőrzőt" terveztek erre az alkalomra. Szenes János, a Borháló Békéscsaba üzletvezetője elárulta: amíg a gyerekek játszanak, addig az apukáknak lehetőségük lesz a borkínálatot megtekinteni, megkóstolni és megvásárolni.

 

 

További programok »

Kultúra

Nemzetközi szintű jazz-zenész méltatta a szegyások kiállítását a Meseházan

A legutóbbi Jazz-csütörtökön a Trio Times szórta a szinkópáit a Meseház udvarán. A Baló István-Benkő Róbert-Grencsó István hármasfogat tagjai nem először jártak a Békési úti kultúrban; az utóbbi úrnak tuti, hogy van egy matraca a góré mögött, hiszen idén legalább négyszer fújta az izgalmasabbnál izgalmasabb csöveit.
2024. július 7. 16:45
FEL