A születés csodájáról szólt a CsabaPark első ismeretterjesztő előadássorozata

2022. február 27. 09:14 | Erdei-Kovács Zsolt

Több mint százan regisztráltak a pénteken este rendezett, A születés csodája címet viselő eseményre. Az ismeretterjesztő előadássorozat fokozott érdeklődés mellett valósult meg.

A nagyfokú érdeklődés egyáltalán nem tekinthető különös körülménynek, hiszen igazán lényeges témáról esett szó, szakemberek közreműködésével. Mint a szervező cég, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. részéről elhangzott, nem titkolt szándék, hogy felpörgessék az intézmény működését és fokozzák a tevékenységük iránti érdeklődést.

– Jelenleg holtszezon van, ezért az ismeretterjesztésre esett a választásunk. Szeretnénk, ha a résztvevők a CsabaPark jó hírét vinnék – fogalmazott dr. Zelenyánszki Miklós. A cégvezető hozzátette, hogy elkötelezettek az egészséges életmód, valamint a gyermekvállalás iránt.

Azt is elmondta, dr. Zelenyánszki Márk nevezetes, szülésre felkészítő előadását már többször, sikerrel tartotta meg. Emiatt érkezett Urbán Bernadett, 28 éves szarvasi kismama is, aki kimondottan azzal a szándékkal jött, hogy minden lehetséges információmorzsát összegyűjtsön.

– Várandós vagyok, szülés előtt állok, ezért minden érdekel, ami ezzel összefügg – mondta, aláhúzva, hogy sok jót hallott már Zelenyánszki doktor úrról. Hegedűs Nóra, a MomFitt Program alapítója, tréner és terhestorna oktató is tiszteletét tette, sőt az ő előadásával vette kezdetét a péntek kora esti előadássorozat. Kitért arra, hogy számos tévhit övezi a témát, nevezetesen azt, hogy lehet-e várandósan tornázni és, ha igen, akkor hogyan, milyen gyakorlatokat szabad végezni.

 

Több mint százan regisztráltak, az esemény fokozott érdeklődés mellett zajlott - Fotó: E.K.Zs./behir.hu

 

Ezzel párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy egyre népszerűbbek a kismamáknak szóló tornák – mondta, hangsúlyozva: a pozitív hatások egyértelműen érezhetők, javul az általános közérzet, enyhül vagy éppen meg is szűnik a gerincfájdalom, a medencecsont körüli fájdalom. Nagyon sok olyan jellemző lehet a kismamák életében, amelyekre a torna gyógyírt jelenthet – tette hozzá.

Dr. Zelenyánszki Márk, szülész-nőgyógyász szakorvos az előtte szólókhoz hasonlóan szintén készséggel állt rendelkezésre, kérdésre kifejtette: nem feltétlenül az általa megtartott előadás, sokkal inkább a téma, a szüléshez és a születéshez kapcsolható tematika népszerű. – A békéscsabai kórházban immár több mint öt éve végzem a szülésre felkészítő tanfolyamokat – ismertette.

Azt is elmondta, hogy egyre többen vállalkoznak a szülésre és a leendő anyukáknak ezzel párhuzamosan egyre több kérdésük van. Az előadás gondolata olyan módon született meg, hogy Zelenyánszki doktor érzékelte azt a fokozott igényt, ami a szüléssel összefüggésben jelentkezett, másrészt pedig az is fontos, hogy ne csupán a tanfolyam keretei között, hanem más fórumon, egy kicsit kötetlenebbül is tudjanak erről beszélni, beszélgetni. Az a legfontosabb, hogy érintetteknek ne csupán felszínes vagy éppen fals információi legyenek, hanem rendelkezésre álljon a hiteles, mérvadó tudás, ami megkönnyítheti, egyszerűbbé teheti ezt a csodálatos folyamatot.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Rossz szírekkel szolgált – embercsempészet miatt áll bíróság elé a román nő

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Battonyai Járási Ügyészség rekordgyorsasággal, a cselekmény másnapján bíróság elé állított egy 36 éves Magyarországon büntetlen előéletű, Romániában élő, román állampolgárságú nőt, aki 3 szír állampolgárnak nyújtott segítséget abban, hogy a román-magyar államhatárt a zöldhatáron keresztül, a jogszabályi rendelkezések megszegésével, okmányok nélkül átlépje.
12:00
FEL