A XX. Melpomena Tavrii nemzetközi színházi fesztiválon immár ötödik alkalommal vendégszerepelt a Békéscsabai Jókai Színház. A május 17-étől 27-éig tartó rendezvényen az amerikai Eve Ensler A vagina monológok című könyve alapján készült monodrámát Németh Gabriella adta elő angol nyelven május 22-én a khersoni színházban. Az előadás akárcsak januárban itthon, a fesztiválon is nagy sikert aratott, a produkciót vastapssal jutalmazta a közönség. A darabot Sallai Zsóka segítségével színpadra válogató, rendező és eljátszó Németh Gabriellával a csapat hazatérése után beszélgettünk.
– Tavaly A fösvényt, azelőtt A szűz és a szörny című színdarabot, a K und K (Karády katonái) zenés víziójátékot, a Monte Cristo grófját vitte a színház a Fekete-tenger és a Dnyeper partjára. Az itthon diszkrétebb címmel (Break the Chain) bemutatott, de igen hatásos, a nők elleni erőszak ellen kampányoló, az áldozatok előtt tisztelgő mű eléggé más műfajt képvisel. Milyen volt a fogadtatása?
– Szuper! Már az érkezés, az ottlét óriási élmény volt. Az eddigi legjobb közönség előtt játszottam. Előzetesen tájékozódtunk, hogy milyen érdeklődésre lehet számítani, hány széket tegyünk be. Mondták a szervezők, hogy telt házas, 150 fős közönség lesz, de én el sem akartam hinni. A színház tetején, a tetőtéri cserepek alatt játszottunk, és ahogyan mondani szokás, a csilláron is lógtak. Nagyjából olyan helyszín volt, mint amilyen az itthoni stúdió, ott is hasonló előadásokra használják, alattunk nagyzenekaros előadás próbált, amikor mi is készültünk az előadásra.
– A színpadról, a reflektorfényből hogyan érzékelted a közönség reakcióját?
– Az első mondattól jöttek velem. Végig nagyon együtt lélegeztünk. A nézők nagy része fesztiválvendég volt, tehát értő közönség, köztük sok fiatal, 18-20 évesek, aminek külön örültem. Lányok, fiúk vegyesen, de jöttek a színházon kívülről is, és előadás után mindenki velem akart fotózkodni.
– Mennyiben más egy ilyen külföldi fesztiválfellépés, mint itthon a színházi előadás?
– Én nagyon élveztem a fesztivált, a khersoni színházat, felemelő érzés volt ott játszani, érezni, hogy amit lát, azt nagyon szereti a közönség. Itthon is sikeres volt a bemutató. De úgy éreztem, ott más volt a közönség, valahogyan sokkal lazább. Pontosan nem tudom az okát, hogy miért. Ott másképpen kommunikálták a darabot, direkt az eredeti, The Vagina Monologues címmel hirdették meg az előadást, míg itthon kicsit óvatosabbak voltunk. De lehet, hogy az ukrán nép, az ottani fiatalok eleve ilyen nyitottak, ezért fogadták lazán a produkciót. Minden egyes monológ után tapsoltak. Együtt kántálták velem a refrént. Végül pedig sorra jöttek gratulálni. Emléklapot minden résztvevő kapott, nekünk még külön adtak egy jubileumi dicsérőlapot is, gondolom azért, mert mi már ötödik alkalommal játszottunk a fesztiválon. Úgy tudjuk, Magyarországról egyedül voltunk.
– Legalább tíz ország több mint ötven színháza képviseltette magát a fesztiválon. Jutott időtök arra, hogy betekintsetek más társulatok produkcióiba?
– Igen, az csodálatos élmény ilyenkor, hogy belenézhetsz különböző országok más felfogású előadásaiba. A szereplésünk utáni napon, május 23-án két darabot néztünk meg, az örmények monodrámáját, amit oroszul adták elő, az egy háborús időkben ábrázolt családtörténet volt. A másik pedig ukrán nyelven A Mester és Margarita.
– Na és milyen volt az utazás?
– Nagyon hosszú. Odafelé 30 órát utaztunk, nem a legkorszerűbb utakon, plusz 8 óra pihenő. Hazafelé már „csak” 22 órás volt az út rövidebb megállókkal. Persze a sok élmény, inspiráció, amivel feltöltődsz, kárpótol a fáradságért.
Niedzielsky Katalin
