A belépő egy fürt szőlő és egy táncos cipellő volt

2024. szeptember 26. 16:45 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Közel negyven éve hagyomány a békéscsabai Kölcsey Utcai Óvodában, hogy Mihály napi vásárt és szüreti mulatságot rendeznek Szent Mihály napja alkalmából. Idén is népi táncházba, valamint vásárba várták az intézménybe járó gyerekeket, akik néhány szem gesztenyéért igazi kincsekkel térhettek haza.

Minden csoport készült a csütörtöki eseményre, ki-ki a korosztályának megfelelő dalokkal és táncokkal. A nevelési év első magyar és szlovák hagyományokat ápoló eseményét mindig az egyik csoport koordinálja, idén ezt a feladatot a Búzavirág csoport tudhatta magáénak. 

A gyerekek a Mihály napi hagyományoknak megfelelően egész héten, tematikus verseket, dalokat és körjátékokat tanultak, és elkészítették a vásárfiát is a csütörtöki napra. A szüreti mulatság reggelén minden gyerkőc egy fürt szőlővel érkezett, amit még reggel  le is szemeztek. Majd a szőlőből friss must készült és a gyerekek azzal a pogácsával el is fogyasztották, amit az ünnepre az óvónők korán reggel megsütöttek.

 

Mihály napi vásár és szüreti mulatság a Kölcsey Utcai Óvodában  Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

Mihály napi vásár és szüreti mulatság a Kölcsey Utcai Óvodában Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

– A Játékvarázs pedagógiai programnak az egyik kiemelt feladata a hagyományápolás, különösen a szlovák és a magyar hagyományoké. Az intézményünkben nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy átadjuk ezeket a hagyományokat, mert úgy érezzük, hogy sajnos egyre jobban múlóban, veszendőben vannak.  Mi ezért erre nagyon nagy hangsúlyt fektettünk, ilyenkor a gyerekek reggel már a szülőkkel együtt népzene szóra érkeznek  – mondta el a Kölcsey Utcai Óvoda intézményvezetője. Pribelszki Péterné hozzátette: azt tapasztalják, hogy azok a gyerekek, akik már nem kiscsoportosok nagyon várják és  emlékeznek ezekre a hagyományápoló programokra, hiszen ezek a vidámságról a játékról. 

 

Mihály napi vásár és szüreti mulatság a Kölcsey Utcai Óvodában  Fotó: behir.hu / Bucsai Ákos

Mihály napi vásár és szüreti mulatság a Kölcsey Utcai Óvodában Fotó: behir.hu / Bucsai Ákos

 

A gyerekek különböző kézműves foglalkozásokon készítették el a portékáikat, amelyeket néhány gesztenyéért vásárolhattak meg. A Kölcsey Utcai Óvoda, zöldovi, ezért fontos volt, hogy a gyerekek a Mihály napi vásárfiát újrahasznosított termékekből készítsék el. A vásári hangulatot tovább fokozta a táncház, amelyet az óvodapedagógusok népzenére előadott körtánca nyitott meg, sőt az óvodások különböző népi játékokkal is játszhattak az intézmény udvarán.

 

Galéria

További programok »

FEL