A Békési Járási Hivatalban szereznek gyakorlatot a diákok

2016. október 14. 18:31 | Varga Diána

17 középiskolás szerezhet gyakorlatot ettől a tanévtől kezdve a Békési Járási Hivatalban. Az intézmény együttműködési megállapodást kötött a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolájával, így a közszolgálati ügyintéző szakosok a járási hivatalban szerezhetik meg a képzésükhöz szükséges gyakorlatot. A cél az, hogy a diákok a képzés végén a megye bármely közhivatalában megállják helyüket.

A Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolájában is a 2016-2017-es tanévben indult el a szakgimnáziumi képzés, amelynek része a közszolgálati ügyintéző szak is. Kozma Gábor rektor kérdésünkre elmondta: minden olyan terület, amely lakossági ügyintézéssel foglalkozik, ahol tehát az állampolgárok, mint ügyfelek az állammal is találkoznak, választ kapnak kérdéseikre, és elintézik ügyes bajos dolgaikat, megjelenik a jó szolgálatára vonatkozó szerepvállalásuk.

A képzés duális jellegű, tehát két részből áll majd. Elméleti szinten az állam-, a köz- és az önkormányzati igazgatás felépítésével ismerkednek meg a diákok - gyakorlatukat pedig a békési kormányablakban szerzik meg. Csarnai Judit, a Békési Járási Hivatal vezetője arról tájékoztatott: a gyakorlati képzés célja, hogy megismerkedjenek az ügyfelezéssel, másrészt pedig magukkal az ügyintézési munkafolyamatokkal, ami remélhetőleg egy év alatt lehetővé teszi, hogy a képzés után gyakorlatilag azonnal beülhessenek néhány hónap felkészülés után bármelyik kormányablakba a megyében. 

A Békésben jelenleg is zajlanak olyan fejlesztések, amelyek a lakosság gyors ügyintézését szolgálják. Éppen ezért fontos az, hogy a közigazgatásba folyamatosan érkezzen a jól képzett utánpótlás. Gajda Róbert kormánymegbízott ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a magyar kormánynak fontos célkitűzése, hogy a területi közigazgatás meg tudjon újulni, itt Békés megyében nagyon fontos erőfeszítéseket tesznek azzal kapcsolatban, hogy ez megtörténjen. Kifejtette: ügyfélbarát, hatékony, gyors, versenyképes ország építése a cél, amihez már Békés megyében is több fontos lépést megtettek.

Modellértékű lehet a főiskola és a békési járási hivatal közötti együttműködés – tette hozzá Gajda Róbert. A kormánymegbízott szerint elképzelhető, hogy a jövőben más megyei településen is indul hasonló képzési forma.    

FEL