A koncert elején Lázár Anita konferálta fel a Békés Megyei Szimfónikus Zenekart és Tóth Péter zongoraművészt, aki az est második illetve utolsó etapjában lépett színpadra. A konferanszié kiemelte, hogy az est szólistája korának meghatározó Liszt-előadója.
– A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar pedig egy több mint 50 éves múltra visszatekintő együttes, amely számos hazai és külföldi fellépésével vitte hírét régiónk színvonalas zenei életének, így szervesen hozzátartozik Békéscsaba kulturális életéhez – hangzott el a bevezőben.
A műsor része volt Liszt Ferenc Magyar fantáziája is. A Magyar rapszódiákhoz hasonlóan Liszt Ferenc ebben a kompozícióban is népszerű, cigánymuzsikusok által terjesztett népies melódiák, verbunkos dallamok, táncok anyagát dolgozta fel. E dallamsort adta elő és közvetítette Tóth Péter a közönségnek.
– Az este folyamán két zenedarab előadásában vettem részt, az egyik a Magyar fantázia, a másik Gershwin Kék Rapszódiája. E két mű közül, ha választanom kellene, nem is nagyon tudnék, mert mind a kettőt szeretem, más-más okból. Gershwin egy könnyedebb, jazzes hatású zenei világ. Liszt darabja szintén könnyedebb jellegű, de klasszikusabb keretek között megvalósított mű – nyilatkozta Tóth Péter.
A zongoraművész hozzátette, hogy legközelebb jövő márciusban találkozhatnak vele a békéscsabaiak.
Az est karmestere Rázga Áron volt, aki elmondta, hogy öt próba előzte meg a vasárnapi nagykoncertet, amely Beethoven István király nyitányával kezdődött el. Ezt követte Liszt Ferenc Magyar fantáziája, illetve Borodin Poloveci táncok című darabja és Gershwin Kék rapszódiája.
A hőségre való tekintettel a koncertet a Csabagyöngye Kulturális Központban tartották meg, amelyre a belépés ingyenes volt.