Nem értünk egyet Halász Judittal, aki szerint ez a nap más, mint a többi. A Békéscsabai Médiacentrum szerkesztőségében november 20-án is a megszokott rendben, rutinszerűen, egy kattintással, majd egy értekezlettel indult a munka – mint kilenc éve szinte minden nap.
Az indulásról, és hogy azóta számok tekintetében merre járunk, a leginkább szakavatott kolléga számolt be.
– Egy gombnyomással indult el minden, tele volt a vezérlő emberekkel, az emberek meg félelmekkel, hogy rendben menjenek a dolgok. Nagyon kezdetleges volt minden, de ma már rutinszerűen nyomjuk a magazinokat, híradókat, élő közvetítéseket. A kilenc év alatt a híradóból több mint 3300 adás gyűlt össze, hiszen a hét minden napján új anyagot gyártunk. Az Aktuális című közéleti magazinunkból 2200 adás fölött járunk, leadtunk több mint félezer Művészbejárót, emellett számtalan sport-, kulturális, vallási műsort, nem beszélve a választási adásokról és a közgyűlésekről – összegezte Frank Károly (nekünk csak Karcsi), a médiacentrum adásszerkesztője. Azt már csak érdekességként tette hozzá a lajstromhoz, hogy nemcsak ő, hanem az adásvezérlést bonyolító számítógép is oszloposa a szerkesztőségnek, a masina ugyanis – egyetlen áramszünetet kivéve – az indulás óta folyamatosan üzemel. A gép forog, ugye.
Karcsi és a csodagép.
Ha már gép, a rutinfeladatok az elmúlt évek alatt formálodtak olyanná, amilyennek most látjuk. Ehhez elengedhetetlenek voltak az elmúlt közel egy évtized küzdelmei. Erről már a cég ügyvezető-főszerkesztője beszélt.
– Egy álom vált valóra kilenc évvel ezelőtt, de létrejött mindaz, amit szerettünk volna. Természetesen számos nehézség jött szembe az úton, amelyekre senki sem számított. Ilyen volt például a covid, amelyben páratlanul nehéz volt helytállni, de azt gondolom, sikerült. Abban az időszakban mi voltunk az a médium, akiken keresztül a hívek istentiszteleteket nézhettek, a sportrajongókhoz eljutottak a különböző mérkőzések, események, és minden, az egészségügyet érintő kérdésben is az élen jártunk a tájékoztatásban. A pandémia óta nagyjából rendeződtek a viszonyok, és bár továbbra is kihívások vesznek minket körbe, úgy a céget, mint az egész társadalmat, de igyekszünk megmutatni nézőinknek, hogy jó itt, Békéscsabán, Békés vármegyében élni – emelte ki Hegyi Boglárka.
Hegyi Boglárka ügyvezető-főszerkesztő már a jövőbe tekint.
Főszerkesztőnk egyúttal a következő év, évek programját is felvázolta.
– A tizedik jubileumra mindenképpen szeretnénk megejteni a régóta esedékes arculati megújulást, valamint a stúdió költséghatékony átalakítását. Emellett látjuk, hogy milyen gyorsan változnak a fogyasztási szokások a hírek tekintetében is. Éppen ezért indítottuk el a TikTok-csatornánkat, miként az Instagramon is elérhetőek vagyunk. Olyan videós tartalmakat igyekszünk majd készíteni, amelyek lehetővé teszik a hírek minél könyebb elérését. De folytatjuk azt a missziónkat is, amely kapcsán különböző generációk látogathatnak el szerkesztőségünkbe. Ennek nagy hagyománya van már, hiszen a békéscsabai egyesületek mellett az óvodás korosztálytól a középiskolásokig rengetegen nyerhettek már bepillantást a cég napi működésébe – tette hozzá.
A vezérlőben épp egy újabb híradót rögzítenek.
Ha a jövendőmondásnak van ellentéte, akkor az a hírszerkesztés, szakmánk ugyanis az, hogy már megtörtént dolgokról számolunk be, de arról közérthetően és hitelesen. Éppen ezért, bár nem tudjuk, mit hoz a következő egy év, de annyi biztos, a tizedik jubileumot is szeretnénk nézőink társaságában tölteni.
Köszönjük Önöknek az elmúlt kilenc év bizalmát, maradjanak velünk továbbra is!