79 milliárd a gyermekek étkeztetésére

2018. január 6. 09:12 | Szendi Rita

74-ről 79 milliárd forintra nőtt a szociális gyermekétkeztetések száma 2018-ban. A cél az, hogy minél több gyerek, minél többször jusson ételhez. Békéscsaba a tavalyi évben összesen közel 230 millió forintot kapott gyermekétkeztetési támogatásként.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, az e célra fordított 2010-es keret 29 milliárd forint volt, így elmondható, hogy azóta több mint két és félszeresére emelkedtek az ingyenes gyermekétkeztetésre fordítható források

– A 2018-as évben többet költ Magyarország szociális gyermekétkeztetésre, mint valaha bármelyik kormány, hiszen öt milliárd forinttal növeljük ezeket a forrásokat. A tavalyi 74 milliárd után, idén 79 milliárd forint áll rendelkezésre – fejtette ki Rétvári Bence.

2017-ben Békéscsabára közel 230 millió forint jutott. A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény igazgatója elmondta: több mint 2700 fő étkeztetését tudták ingyen biztosítani 2017-ben.

– 230 millió forinttal támogatták Békéscsabán a gyermekek étkezését. Mindazoknak, akiknek kedvezménnyel, vagy pedig teljes egészében ingyen kapják az étkezést. Ebbe beletartoznak a szünidei napok is, a kormány már folyamatosan, évek óta támogatja az étkezést napi meleg étellel az őszi és a téli szünetekben – fogalmazott a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény igazgatója, Bíró Csaba.

Hozzátette, 2018-ban különböző konyhai fejlesztéseket is terveznek, hogy még jobb minőségben, még több embert tudjanak ellátni.

 

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL