70 év fölött is kenuba ültek a Csaba-Békés évadnyitó vízitúrán – galéria

2018. május 14. 18:34 | Tószögi György

Az elmúlt hétvége szombatján ismét összesereglettek a túrakenuzás kedvelői, hogy a hagyományos élővíz-csatornai évadnyitó nyílt vízitúra program második résztávját is teljesítsék. A május 1-én bejárt Gyula-Békéscsaba szakasz után ezúttal a Békéscsaba-Békés távnak vágtak neki a hajós kalandorok.

A Százlábú Egyesület, a Békéscsabai Evezőlapátosok Baráti Társasága és a Békési Kajak-Kenu Klub szervezésében megvalósuló esemény befejező, 15 kilométeres túratávja ismét sokakat vonzott. Békéscsabán a felső körgáti zsilipnél lévő délelőtti gyülekező- és eligazító megbeszélés után dél körül szállt vízre a közel ötven evezősből álló kontingens, hogy a városi szakaszt elhagyva a Bandika-fa, majd Sikkony érintésével késő délután Békésre érkezzenek.

A két települést összekötő vízi út megtételére nem csupán a fiatalabb korosztály sportosabb tagjai vállalkoztak. A túrán a 70 év felettiek generációját képviselve azok a – evezőskörökben jól ismert – hölgyek is hajóba szálltak, akik rendszeres résztvevői a Körös-vidék kenus eseményeinek és a komolyabb túrakihívásoktól sem riadnak vissza. Az átlagnál – és a szokottnál –  idősebb „legénységet” Zanócz Geregely, a nagy hagyományokkal bíró „Százlábús” evezőscsalád ifjú, ámde már kellően tapasztalt tagja kormányosként segítette végig a vadregényes csatornavidéken. Őket alighanem külön elismerés illeti az evezősörömöket és Békés megye különleges vízi útját immár negyedik éve népszerűsítő túra teljesítéséért.

További programok »

Gyula

Hol találkozhatunk a Mikulással a hétvégén? – Adventi programajánló

December 6-án és 7-én számos helyszínen várják a családokat izgalmas, ünnepi programokkal Békésben. Összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket, ahol a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, és mellette olyan eseményeket, ahol adventi élményben lehet részük a kicsiknek és a nagyok is.
2025. december 5. 14:56
FEL