Közel százan eveztek az Élővíz-csatornán Gyuláról Csabára - galéria

2018. május 5. 19:22 | Tószögi György

Május 1-jén negyedik alkalommal rendezte meg a Százlábú Egyesület, a Békéscsabai Evezőlapátosok Baráti Társasága és a Békési Kajak-Kenu Klub közreműködésével az „Évadnyitó” Nyílt Vízitúra az Élővíz-csatornán. Az évről-évre mind népszerűbb evezős túraeseményen ezúttal közel százan ragadtak evezőlapátot.

Családok, baráti társaságok, az evezés és az Élővíz-csatorna szerelmesei ültek hajóba Gyulán a Csigakertnél, hogy az egykori fehér-körösi vízrendszeren, Veszely érintésével, mintegy 18 kilométeres vízi utat megtéve érkezzenek Békéscsabára, a Csabagyöngye Kulturális Központnál lévő célállomáshoz.

Fotó: Simon Ferenc

 

Zanócz Róbert, a Százlábú Egyesület alapítója elmondta, az Élővíz-csatornai evezős „nyitóprogram” méltán népszerű vízitúra-esemény a megyében, hiszen a Gyulát, Békéscsabát és Békést összekötő, valóban „élő” vízfolyás Békés megye azon unikális vízrajzi eleme, amely a környező táj megannyi rejtőző természeti értéke mellett felfűzi a térség legnagyobb városainak kulturális környezeteit is.

Külön vonzerőt jelet, hogy az Élővíz-csatorna ilyenkor, tavasszal mutatja legszebb arcát. A vadregényes kanyarulatok madárdaltól hangos famatuzsálemei alatt, a zöldellő nádfalak folyosóin, vagy éppen a belvárosok májusi vidám forgatagában egyik településtől a másikig elevezni, egészen különleges élmény.

Fotó: Simon Ferenc

 

Sokan már jól tudják ezt és évről-évre részt vesznek az évadnyitó élővíz-csatornai evezéseken, persze mindig vannak új résztvevők aki vállalkoznak erre a sportteljesítmény szempontjából sem utolsó túrára. Az esemény növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy idén már kilencvenen ültek kenukba, sokan megyénken kívülről, többek között Szegedről és Szolnokról érkeztek. Nekik bizonyára a Tiszához mérten aprócska vízfolyás azon környezeti egyediségei jelenthettek vonzerőt, amellyel csak az Élővíz-csatorna büszkélkedhet.

Fotó: Simon Ferenc

 

Az élővíz-csatornai „Évadnyitó” Nyílt Vízitúra egyébként két részből áll. A hagyományosan május 1-jén bonyolított Gyula-Békéscsaba evezést egy második esemény is követni szokta, amely tulajdonképpen az előző folytatása és Békéscsabától Békésig járja be a vízfolyást.

Ez a második evezősprogram idén május 12-én lesz esedékes, amikor is a túra Békéscsabáról a Csabagyöngye Kulturális Központ elől indul és Békésre az Erzsébet-ligethez érkezik. A mintegy 15 kilométeres, hasonló élményeket kínáló „lapátos” eseményre a szervezők ezúttal is mindenkit szeretettel várnak.

 

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL