7 nemzet, 56 versenyző: Egy hét múlva kezdődik a Nemzetközi Fogathajtóverseny

2018. április 19. 17:08 | Papp Ádám Sándor

Ismét nemzetközi sportverseny helyszíne lesz Mezőhegyes április 28 és május 1 között. A szezonnyitó Nemzetközi Fogathajtóverseny mellett 2018-ban további három sporteseménynek ad otthon a Ménesbirtok. 

 

 

Az 56 jelentkező közül 43 magyar indul a nemzetközi megmérettetésen, amely jól mutatja a sportág hazai népszerűségét. A további 13 nevező 6 nemzet színeiben képviselteti magát, ezek közt van Ausztria, Chile, Csehország, Horvátország, Románia és Svájc.

Korábban a Nemzetközi Fogathajtóversenyt Fábiánsebestényen rendezték, ám idén Mezőhegyesre esett a választás. Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Ménesbirtok újraszervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta, hogy Mezőhegyes az utóbbi évek innovatív, korszerű szellemi-, szakmai-, anyagi fejlesztésének eredményeként kerülhetett fel ismét a hazai és nemzetközi lovasélet térképére. A kormánybiztos hozzátette: az eddigi három világbajnokság, a számos nemzetközi- és tenyészverseny megrendezése szakmai elismerést is jelent, így véleménye szerint látszik, hogy jó úton haladnak Mezőhegyes felzárkóztatásával.

 

Nóniusz kettes fogat. Fotó: Fazekas Róbert

 

Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója már a négy nap programjairól beszélt. Mint mondta, április 28-án és 29-én (szombaton és vasárnap) lesz a díjhajtás, majd 30-án (hétfőn) a leglátványosabb és a legnagyobb téttel rendelkező elem következik, a maratonhajtás. Erre a számra közel kétezer látogatót várnak a szervezők, hiszen a négyesfogat kategóriában 16 fogat küzd majd a Világkupa-minősítő pontokért. Május elsején lesz az akadályhajtás, a versenyszám mellett kísérőprogramként a majálist rendeznek.

A tizenhat fős nemzetközi négyesfogat mezőnyében ott lesz Dobrovitz József négyesfogathajtó és ifj. Dobrovitz József kettesfogathajtó csapatvilágbajnok is. A nemzetközi kettesfogat mezőnyében a házigazda, Mezőhegyes színeiben indul nóniusz fogatával a magyar bajnoki cím védője, Papp János.

További programok »

Itthon

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL