60 ezer eurós uniós támogatás indul a zöldülni vágyó önkormányzatoknak

2020. szeptember 10. 12:34 | behir.hu

Pályázatonként 60 ezer eurós támogatást nyújt, azaz mintegy 21,5 fél millió forintot az EUCF (Városokkal városokért) nemzetközi szervezet azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak akik beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai projektjeire. A pályázat az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programjának része, összesen 4 alkalommal lehet majd pályázatot benyújtani.

A klímatudatos energetikai tervezés egyre fontosabb helyi szinten is, azonban a tervezéshez szükséges szaktudás sokszor hiányos vagy nincs hozzá megfelelő forrás, ez pedig később gátat szabhat a megfelelő befektető felkutatásának és a projekt sikerében. Ezen a problémán szeretne segíteni az EU Horizont 2020 projektben az European City Facility, azaz Városokkal a városokért elnevezésű szervezet – tájékoztatott közleményében – EUCF.

 

Ha megvan az elhatározás és a terv, akkor már csak jelentkezni kell

A pályázati lehetőség azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak szól, amelyek elkötelezettek a klímavédelem és a fenntartható energetikai megoldások iránt és rendelkeznek erre vonatkozó, előzetes tervvel, mely fókuszában az adott település fenntartható energetikai céljai állnak. A stratégia készülhet a Polgármesterek Szövetsége által kiadott SEAP (Sustainable Energy Action Plan) vagy SECAP (Sustainable Energy and Climate Action Plan) tervek alapján is. Az egyes települések akár közösen is készíthetnek pályázati anyagot, így az erőforrásaikat és tudásukat egyesítve növelhetik esélyeiket.

További programok »

FEL