Kicsi, kéthengeres és megfizethető: míg Európa nyugati felén a Citroen Kacsa és a Fiat 500 követte a receptet, addig a szocialista országok többségében a Trabant volt az autózás kiindulópontja. Persze itt még ehhez sem volt olyan egyszerű hozzájutni, és a modellváltást sem kapkodhatták el az NDK-s mérnökök, de 1957. november 7-én mérföldkövet jelentett a mobilitásban, amikor megkezdődött a gyártása. Bemutatjuk a magyar szempontból különösen fontos kétütemű kisautó történetét.
A szinte változatlan formában átvészelt hetvenes-nyolcvanas években, majd a rendszerváltás nyugati autókkal mámorító hajnalán örökös gúnyolódás és lesajnálás tárgya volt az egykor családok szeme fényeként kezelt Trabant. Egyre inkább a kispénzűek (köztük nagy számban friss jogsis diákok és nyugdíjasok) mobilitását szolgálta, és hirtelen mind többen kezdték kifogásolni a biztonságát.
Joggal, hiszen a motortérben volt a tank, hiányoztak a fejtámlák, és a duroplasztkarosszéria védelme sem volt az igazi, mentségére szóljon ugyanakkor, hogy a jávorszarvas-tesztet teljesítette, míg a Mercedes A-osztály és több más típus felborult. Komfortját felesleges is taglalni, de valójában nem ezért, hanem a benzin-olaj keverékkel működő motor kipufogógázai miatt vált szalonképtelenné.
Régóta nincs már fillérekért, megy fel az ára.
A kékes füst (és a szigorodó jogi előírások) miatt halt ki végül kortársainál hamarabb az utakról, aztán a benzinkutakról is eltűnt a keverék üzemanyag, azóta marad a saját kezű benzin-olaj koktélkészítés. Aztán ahogy megtizedelődött az állomány, és a Trabant veteránkorba lépett, eljött a rehabilitáció ideje. Ma már egy bájos veterán, amit nemcsak a formája, hanem a technikája is különlegessé tesz, és nagyon sokakat köt hozzá emlék: "ilyen volt nagyapámnak", "ezen tanultam vezetni".
Míg a rendszerváltás után fillérekért utánunk dobtak egy NDK-s kisautót, ma 250 ezer forinttól indulnak a normális állapotú, műszaki vizsgás példányok.
Forrás: origo.hu
