A gyermekek számára a szülők erős bázisként és hátországként szolgálnak. Ők azok, akik óvják, védelmezik, nevelik és taníttatják csemetéjüket, akik megteremtik számukra az érzelmi biztonságot, és támogató közeget nyújtanak nekik a fejlődésben, ezért a szülők és a gyerekek közötti kommunikációra is kiemelt figyelmet kell fordítani. A gyermek számára a kimondott szónak nagy jelentősége van, főként nagyobb korban, ezért nem mindegy, hogy a szülő mivel bátorítja gyermekét. Vannak azonban helyzetek, amikor hiába akar jót anya vagy apa, a gyermek máshogy értelmezi a mondottakat, ami számára komoly aggodalmak és feszültség forrása lehet.
Miért ne sikerülne neked is, mint a másik gyereknek?
A szülőnek fájdalmas látni, ha a gyermeke elszontyolodik, mert például rossz jegyet kap, nem úgy sikerül a dolgozata, ahogy azt szeretné, vagy nem teljesített úgy a sportversenyen, ahogy azt elvárták tőle. Ilyenkor a szülő próbálja jobb kedvre deríteni csemetéjét, ám ebben a helyzetben a gyerkőc érzelmileg labilis, csalódott saját magában és képességeiben, így nem célravezető más gyerekekkel, osztálytársakkal példálózni, hiszen a szülő ilyenkor akarva-akaratlanul szembeállítja a saját gyerekét más gyerekekkel, ami miatt még frusztráltabb, szorongóbb lehet a gyerek. A gyereket a legjobb abban a szellemben nevelni, hogy mindenki másban jó, míg egyesek a matekba, addig mások a sportban nyújtanak kiemelkedőt. Törekedni kell rá, hogy jól sikerül, de akkor sem dől össze a világ, ha véletlenül nem megy.
Nem vagy te olyan butus, hogy ne sikerülne!
A szülő próbálja azt a látszatot kelteni csemetéjében, hogy nem akkora gonddal néz szembe, ugyanakkor ezzel azt erősíti a gyerekben, hogy valójában mégis butus, ha nem sikerül neki. Így emiatt még szorongóbb és feszélyezettebb lesz, a stressz pedig végül a teljesítményére is rányomja a bélyeget. Jobb, ha a gyerek olyan tulajdonságait sorolja fel a szülő, melyek alapján képes lehet megcsinálni az adott dolgot.
Nem nagy dolog!
A gyermeki lélek sokkal érzékenyebb, számára a legkisebbnek tűnő problémák is hatalmasak lehetnek, így a szülőnek sem érdemes elbagatellizálni őket. Ha a gyerek azt érzi, hogy a szülő csak legyint a problémájára - legyen szó apróbb dolgokról vagy akár nagyokról, például az osztálytársakkal való konfliktusról vagy akár tanulási gondokról - amellett, hogy nem tanúsít kellő empátiát, azt sugallja a gyereknek, hogy a problémáival neki egyedül kell megküzdenie, mert nem számíthat a szülőre, ami egy idő után összeroppantja őt.
Te vagy a világon a legszebb/legügyesebb/legokosabb!
Vitathatatlan, hogy minden szülő számára a saját csemetéje a legszebb, legügyesebb, legokosabb. A dicsérettel nem szabad spórolni, ugyanakkor érdemes okosan dicsérni. Ha állandóan azt hangoztatja a szülő a gyereknek, hogy milyen szép és ügyes, azt hiszi majd, hogy ez valóban így van, így ha kikerül a való életbe, nem biztos, hogy könnyen megbirkózik majd a felmerülő problémákkal, és azt látja majd, mégis vannak okosabbak, szebbek tőle. Helyette érdemes akkor dicsérni, ha például ha jó jegyet hozott haza a csemete egy nehéz tárgyból, vagy jól teljesített egy versenyen, ez pedig rövid és hosszú távon is motiválólag hat majd számára.
Forrás: Femina.hu
