400 ezer forint a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára

2017. június 21. 18:02 | Busi Ottó

 

400 ezer forintot adományozott a Szent Lázár Alapítvány a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára.

Apáti Bence is részt vett azon az eseményen ahol a Szent Lázár Alapítvány adott át 400ezer forintot a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára. Bence másfél hónappal hamarabb született a vártnál, születésekor életjeleket sem mutatott. Kritikus volt a helyzet, de hosszú hónapok gondos felügyelete, ápolása alatt a fiú állapota stabilizálódott, szervezete megerősödött. Azóta eltelt 16 év, Bence felnőtt, aktívan sportol, atletizál. Idén pedig kijutott a nyári ifjúsági olimpiai fesztiválra, ahol 1500 méteres síkfutásban képviseli hazánkat.

A fiút az adományozó kérte fel, hogy legyen az esemény arca, amit ő örömmel elvállalt. Ahogy ő fogalmazott: „Úgymond én vagyok a miből lett a cserebogár”

Kovács Ildikó a Szent Lázár Alapítvány igazgatója elmondta: szerették volna támogatni a korababákat segítő szervezetet és arra gondoltak, hogy az anyagiak mellett két festményt is felajánlanak, amelyeket egy kollégájuk festett.

A festményeket a két legnagyobb támogató között osztották meg, amelyeket Bence adott át az adományozóknak.

Az eseményen részt vett az alapítvány kuratóriumi elnöke is, aki elmondta: októberig meglesz a mentőautó, de a gyűjtés nem áll meg. Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elárulta: a berendezések, eszközök beszerzése is folyamatban van, a mentőautó megvásárlása után sem fejeződik be a gyűjtés, továbbra is várják a támogatást, a segítséget. A megfelelő és hatékony működéshez ugyanis a mentőautó mellett az azt kiszolgáló eszközök is szükségesek.

A gyűjtés egyébként jól halad, folyamatosan érkeznek a felajánlások – tette hozzá Abdul doktor. Erre egyébként szükség is van, mivel a megyében, évente több mint háromszáz koraszülöttnek nyújtana segítséget egy megfelelően felszerelt mentőautó.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL