Második Reformkor: adjuk vissza Magyarországot a fiataloknak!

2024. március 23. 20:04 | Such Tamás

2RKORZÓ címmel utcai fórumot tartottak a békéscsabai Trianon téren a Második Reformkor Párt képviselői. Többek között szót ejtettek EP-programjukról, szellemiségükről és fontosabb ügyeikről.

– A június 9-i európai parlamenti választások előtt a Második Reformkor 2RKORZÓ címmel az ország számos területén utcai fórumot tart – mondja Burány Árpád pártszóvivő. – Vona Gábor pártelnök és Pekárné Farkas Emese, az EP-képviselőjelöltünk idő híján nem mindenhova látogat el, így legalább a regionális képviselők is bemutatkozhatnak a választópolgároknak.

Hozzáteszi, három nagyon fontos ügyet érintenek. Az egyik a korszerű demokrácia megteremtése, a másik az egészségügyi prevenció, a harmadik pedig a fiatalok életkezdése. Az utóbbi kapcsán megjegyzi, egy felmérés szerint 100 fiatalból mindössze csak hat mondja biztosan, hogy itt képzeli el az életét, és az az ország, ahol nem érzik jól magukat a fiatalok, ott előbb-utóbb senki sem fogja. Ebből kifolyólag nem lesz munkavállaló, és összeomlik a nyugdíjrendszer.

 

 

– Az egészségügyi prevenció azért fontos – jegyzi meg –, mert kétszer fizetünk az egészségügyért: egyrészt fizetjük a társadalombiztosítást, miközben nem működik az állami egészségügy és emiatt el kell menni magánrendelésre. Valljuk, hogy meg kell oldani azokat a problémákat az egészségügyben, amiről mindenki tud, viszont addig is az egészségügyi prevenció felé szeretnénk fordulni, hogy a magyarok minél tovább és egészégesebben éljenek. Ehhez azonban nekünk is változtatnunk kell az egészségünkhöz való hozzáállásunkban.

A Második Reformkor kecskeméti elnöke úgy foglmazott, hogy a 2RK az ügyek menti politizálás mentén cselekszik.

– Olyan ügyeket karolunk fel, amelyek létfontosságúak és ugyanúgy sarkalatosak egy magát jobboldali vagy éppen baloldalinak mondó honfitársunknak. Pont ezért mondjuk azt, hogy második középkor helyett második reformkort, nem egy új pártot építünk, hanem egy új valódi alternatívát – fogalmazott Beke Bálint.

Hozzáfűzi, a reformkor idején a magyar társadalom képes volt közös célokat megfogalmazni és azok mentén cselekedni. Kossuth és Széchenyi se értett egyet sok mindenben, mégis képesek voltak együtt tenni Magyarországért.

 

Galéria

 

– Magyarországon a fiatalokat senki képviseli – folytatja –, higgyék el nekem, egyetemistaként tudom mit beszélek. Ezért is azt mondjuk, hogy adjuk vissza Magyarországot a fiataloknak!

„Mégis hogyan szeretnék visszaadni az országot a fiataloknak?” – teszi fel a kérdést, majd megválaszolja:

– Azt gondoljuk, hogy három területen kell érdemi változás. Ez pedig a fiatalok életkezdése – lakhatás, családi vállalkozások, munkavállalói jogok megerősödése –; a már vázolt egészségügyi prevenció – szűrések, mentális egészség, egészséges életmód támogatása –, és egy korszerű és működő demokrácia megteremtése – online népszavazás, pártmentes önkormányzatiság – emeli ki a kecskeméti politikus.

A párt képviselőit a fórum végén jó néhányan megkeresték kérdéseikkel.

További programok »

FEL