210 év, újabb felújítás – szentmisét tartottak a szarvasi templomban

2022. július 7. 17:55 | Hidvégi Dávid

A szarvasi Szent Klára Katolikus Templom felújítása alkalmából tartottak püspöki hálaadó misét szombaton. Az egyház 15 millió forintot nyert a 210 éves templom külső rekonstrukciós munkálataira.

A szarvasi katolikus templom felújítása tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy új toronysüveget kapott az épület. Három évvel ezelőtt az épület főhomlokzatát újították fel a kivitelezők, ebben az esztendőben pedig további rekonstrukció zajlott pályázati forrásból és a hívek támogatásából.

– Most sikerült egy új pályázattal nyerni 15 millió forintot, ebből két fontos dolgot tudtunk megvalósítani. A templom nagyon vizesedett és így körbe kellett fűrészelni és szigetelni, utána pedig a külső festés következett, majd az esőcsatornák helyre hozása – mondta Kiss Imre, a Szent Klára Plébánia plébánosa.

Az 1812-ben épített templom az egyetlen az országban, amelyet Szent Klára tiszteletére szenteltek fel. Kiss Imre hozzátette: tíz éve a templom 200 éves évfordulójára újult meg a torony. Mint mondta: a 210 éves évforduló ünneplésén, augusztusban erről is megemlékeznek.

– Az Olaszországból származó Bolza család építtette a templomot, talán azért is lett Assisi Szent Klára a templom védőszentje. Ők voltak akkor itt a kegyurak Szarvason – emelte ki.

A felújítás alkalmából Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök tartott szentmisét, amelyre meghívták mindazokat, akik hozzájárultak a fejlesztéshez.

– Kulturális kötelezettség őrizni az értékeket és az épített örökséget megfelelő állapotban továbbadni a következő generációknak. Hívő közösségek esetében pedig a templom az nem csak Isten házán, hanem a saját házuk is. Otthon érezhetik magukat, amikor Jézus föltámadását ünneplik vasárnaponként. A templom is fontos dolog és örülünk a felújításának, ami remélhetőleg segíti, hogy maga az ide tartozó közösség élő templomává váljon a társadalomnak – fogalmazott a megyéspüspök.

 

(Fotó: Jenei Péter)

 

A szentmisén a hívek hálát adtak a felújításért.  A térség országgyűlési képviselője, Dankó Béla ismertette: a választókerületben 2010 óta 1,4 milliárd forint támogatást kaptak az egyházak, ebből 303 millió forint Szarvasra érkezett.

– Szomorúan látjuk, hogy Nyugat-Európa egyre inkább hitevesztett lesz. Hál’ Istennek azt látjuk Magyarországon ez a folyamat legalábbis lelassult és szeretnénk, ha meg is fordulna. Nagyon sokat teszünk ennek érdekében. Kormányzati támogatással 2010 óta 3000 templom újulhatott meg a Kárpát-medencében, és a tavalyi döntés értelmében még 1800 rekonstruálódik a közeljövőben. 200 új templomot is építettünk azért, hogy hitükben megerősítsük az embereket, illetve azok a keresztény értékek, melyek jellemezték korábban is nemzetünket tovább éljenek – mondta.

Szarvas vallásilag sok színű város, hiszen 300 évvel ezelőtt többségben evangélikus lakosokkal telepítették újra, majd szépen lassan megjelentek a katolikusok és a reformátusok is. A gyülekezetek között testvéri kapcsolat alakult ki, az összefogásnak köszönhetően pedig mára folyamatosak a fejlesztések.

– Az elmúlt tíz évben sikerült iskolákat visszaadnunk a gyülekezeteinknek, ez pedig utánpótlást jelent. Jók az iskoláink és jobbak lettek, mint korábban, emberléptékű lett, így tudunk egymáshoz szólni, örülni, ünnepelni és békességben élni – emelte ki Babák Mihály polgármester.

Egy következő pályázatban a katolikus templom belső rekonstrukcióját végeznék el, így cserélnék a padlózatot és a villamosenergia hálózatot, valamint a díszítőfestést és a liturgikus teret is felújítanák.

További programok »

FEL