2032-re összeér az M44 Békéscsaba és Nagyszalonta között

2026. február 26. 17:45 | Such Tamás

A csütörtöki, békéscsabai közgyűlés egyik fontos délutáni etapja az M44 gyorsforgalmi út fejlesztésének prezentálása volt.

– A küszöbön lévő gazdasági fejlődésnek köszönhetően a térséget Viharsarok helyett inkább Viharossaroknak nevezhetnénk – fogalmazott Tasó László. A miniszteri biztos többek között szót ejtett a 47-es 2x2 sávosításáról, illetve elmondta, 2027 elejéig talán teljesen kész lesz az M44-es.

 

Tasó László – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

– Zajlik az M44 Békéscsaba és az országhatár közti, 43 kilométer hosszú szakaszának a tervezése – mondta Pántya József. Az Építési és Közlekedési Minisztérium útépítésekért felelős helyettes államtitkára hozzátette, „félidőben járunk: 2024-ben kötöttük meg a tervezési szerződést, és 2028-ra készül el a teljeskörű tervdokumentáció – az M44-es és a hozzá kapcsolódó elkerülőutak és országos közúti felújításokkal együtt.”

 

Pántya József – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Hozzáfűzte, Doboz közigazgatási területén egy új mérnökségi telep létesül, valamin a nyomvonalon lesznek egyszerű és komplex pihenőhelyek. Az M44-es autóútnak a 47-es számúnál, a Békési útnál, Doboznál, Sarkadkeresztúrnál, Méhkerénél lesznek csomóponti kapcsolatai. A mai M44-es végcsomópontjától néhány kilométerrel hamarabb lesz egy elválási csomópont, ahonnan az országhatár felé tudunk majd haladni.

 

 

A nyomvonal Békéscsaba és Békés között, Dobozhoz közel, majd Sarkad és Sarkadkeresztúr között halad és eléri Méhkerék határában, Nagyszalonta irány megjelölésével a román határt.

– A tervezés ékköve a 200 méteres hídhosszal rendelkező, a Kettős-Körös feletti műtárgy lezs. A 43 kilométer megépítését három építési szezonra tervezzük, amelyet legkésőbb 2031-2032. körül használhatjuk – tette hozzá.

A közgyűlésről bővebben itt írtunk. 

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Segíts, hogy segíthessünk! – jótékonysági főzés a csabai piacon

A Békéscsabai Aktív Fiatalok Egyesülete (BAFE) április 11-én 11 órától szeretettel vár mindenkit a békéscsabai piac új csarnok részénél megrendezett jótékonysági főzésre! Az esemény célja, hogy közösen segítsünk a rászorulóknak: az ételosztás ideje alatt a helyszínen lehetőséget lesz adományok leadására több támogatott szervezet részére. Az eseményen frissen készült, csülkös bablevessel várják az érkezőket!
2026. április 10. 16:41
FEL