2021 a fejlesztések éve volt Békéscsabán

2022. január 4. 13:25 | Papp Ádám Sándor

Fejlesztésekben gazdag volt 2021 Békéscsaba számára – fogalmazott évértékelőjében a város polgármestere. Szarvas Péter kiemelte, hogy a Modern Városok Programban soha nem látott volumenű járda és útfejlesztés kezdődött el, épül a Munkácsy-negyed és elkészült a Fürjesi elkerülő út is.

– Tavaly november végén készült el és helyezték hivatalosan forgalomba a Fürjesi elkerülő utat, amely mintegy 5 milliárd forintból épült meg. Az 5 kilométeres szakasz jelentősen lecsökkenti a Dél-Békésből érkező tehergépjármű forgalmat – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. Herczeg Tamás továbbá kiemelte, hogy 2021-ben elkezdődött a város történetének legnagyobb volumenű út- és járdaépítési, valamint felújítási programja.

– Sok olyan fejlesztés is történt, vagy van folyamatban, amely az ittlakók életének jelentős változását hozhatja. Soha nem látott léptékű útépítési-és felújítási program van folyamatban, amely 2022 végére fejeződik be várhatóan. Megépült a Fürjesi-elkerülő út, folyamatosan óriási forgalom van azon az úton, ez mutatja, hogy milyen jelentősége van, hogy végre elkészült – mondta az országgyűlési képviselő.

Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy a Modern Városok Programban több fontos beruházás jött létre 2021-ben. Szarvas Péter kiemelte: a Smart Grid Programban megépült a naperőműpark egy része, elkészült a Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpont és teljesen megújult a Városi Sportcsarnok.

– Aktívan az idei évben vették igénybe a nyomdaipari szakképzésben tanuló diákok a Nyomdaipari Képzési Centrumot. Az új sportszezonban a kézilabdás és a röplabdás hölgyek már egy megújult sportcsarnokban pattogtatják a labdát és a szurkolók is egy sokkal szebb és megnyerőbb környezetben szurkolhatnak a kedvenc csapatainknak. Nagyon jól haladtak idén a Modern Városok Program fejlesztései – fogalmazott a polgármester.

A városvezető hozzátette: 2022-ben is folytatódik Békéscsaba fejlődése. Folyamatban lesz az út- és járdaépítési program, valamint az év végére már teljes mértékben elkészülhet a Munkácsy-negyed kialakítása is.

További programok »

FEL