– Mennyire nagy a különböző evészavarok problémája Magyarországon?
– Egyre nagyobbnak mondható. Az jellemző, hogy a lakosság 0,3-0,8 százaléka valamilyen evészavarban szenvedhet. Ez elsőre nem tűnik nagy számnak, azonban ezek veszélyesek lehetnek, és akár az anorexiához kapcsolódóan 50 százalékuk nem is biztos, hogy fel tud ebből épülni. Nagy számot érhetnek el. Leginkább a nőket érinti ez a betegség, és a nők körében is a fiatal serdülőkorúakat. Köztük akár 6-10 százalékos is lehet a megbetegedés aránya.
– Miből fakadnak ezek az evészavarok? Mi áll a háttérben?
– Nehéz megmondani, hogy miből fakadhatnak ezek a táplálkozási zavarok. Egy komplex betegségről van szó. Általában a bio-pszicho-szociális modellt szokták alapul venni. Ez azt jelenti, hogy különböző tényezők vannak, amik a megbetegedésre hajlamosítanak. Például biológiai tényező lehet a genetikai hajlam, pszichológiai tényező lehet például az önértékelés hiánya. Lehetnek olyan képzetei a betegeknek, hogy azt hiszik, hogy ha például lefogynak, akkor az egyéb problémáik is ezzel megoldódhatnak. Illetve nagyon gyakori a kontroll kérdése is. Például hogyha valaki egy olyan családban nőtt fel, ahol nagyon kontrollálják, a szülő-gyermek kapcsolat lehet egy ilyen kontroll, akkor úgy érezheti ez a serdülőkori fiatal, hogy például táplálkozásának befolyásával valamilyen szinten visszanyerheti a kontrollt. És ezáltal például még egy olyan elemi ösztönt, mint az éhségérzetet is képesek legyőzni csak azért, hogy úgy érezzék, hogy kontrollt tarthatnak.
– Szükséges a fogalmakat is tisztázni. A legtöbbet hallott evészavar talán az anorexia. Ez mit takar, és miért veszélyes?
– Az anorexia nervosa az egy klinikai kórkép, pszichiátriai kórkép. Különböző diagnosztikus modellek vannak erre. A leggyakrabban használt a DSM, ez külföldön is használt modell. Itt három tényezőt határoznak meg benne. Az egyik, hogy akkor nevezhető valaki anorexiásnak, ha nincs reális képe a saját testképéről. Az egyik az, hogyha valaki kórosan sovány, és még akkor is kövérnek érzi magát. A másik az, hogy kifejezetten próbál súlyt csökkenteni. Illetve ez a súlycsökkentés annyira sikeres - rossz értelemben - hogy a korának és a magasságának megfelelő testsúlyt sem tudja tartani, legalább 15 százalékkal elmarad. Régebben a diagnosztikához tartozott az is, hogy a menstruáció hiánya megjelenik. Három egymást követő ciklusban is elmarad a menstruáció. Ezt már nem számolják bele a diagnosztikába a legújabb kézikönyv alapján. Azonban sokszor ez is meg szokott jelenni.
– Hogyan ismerheti fel magán valaki, hogy kóros az állapota? Egyáltalán ezt önmaguk ismerik fel általában a betegek, vagy szembesíteni kell őket?
– Pont emiatt nagyon veszélyes ez a betegség. Legtöbbször ők maguk nem veszik észre, hogy bármi baj lenne, tagadják a betegséget. Úgyhogy elsősorban a közeli hozzátartozóknak érdemes odafigyelni az intő tünetekre. Jel lehet például, hogy megváltoznak a szokásaik, kényszeressé válhatnak. Nagyon odafigyelnek arra, hogy mit, mennyit, mikor esznek. Előfordulhat, hogy például nem esznek többet a családdal. Azt mondják, hogy már étkeztek, nem éhesek. Közben pedig lehet, hogy egész nap nem is ettek semmit. Ugyanígy kényszeressé válhat a testmozgás is. Akár órákat eltölthetnek különböző edzőtermekben, a szobájukban, súlyokkal edzhetnek akár éjszaka is alvás helyett. Jellemző az is, hogy manipulatív lesz a magatartásuk. Például hogyha szembesítik is azzal, hogy álljon mérlegre, mérjék meg a súlyukat, például plusz folyadékot isznak csak azért, hogy többet mutasson a mérleg. Vagy elkezdenek hashajtókat használni. Ezek talán annyira nem tűnhetnek fel a környezetnek. Viszont a fizikai változások, mint például a fáradékonyság, repedezett körmök- és haj, a bőrszárazság, ezek akár szülőknek is feltűnhetnek, és ilyenkor érdemes lehet mindenféleképpen szakemberhez fordulni.
– Dietetikusként mi a teendő, hogyha egy anorexiás személlyel találkozik?
– Elsősorban hogyha más szakembernél még nem járt, akkor pszichológushoz, pszichiáterhez kell küldeni, hiszen ez nem csak a táplálkozásról szól. És csak akkor elkezdeni vele a dietetikai konzultációt, hogyha megvan a betegség felállítása, illetve a beteg is el tudja fogadni, hogy ő beteg, és kész a változtatásra. Hogyha ez megtörtént, akkor nagyon fontos, hogy próbáljuk rendszerezni az étkezését, de ne egyből akarjunk mindent, hanem fokozatosan építsük fel. A legelső lépés, hogy a só- és folyadékháztartást rendezzük. És utána pedig fokozatosan el kell jutni egy energia- és fehérjebő étrendhez.
– A másik gyakori zavar a bulimia, vagyis a kóros falánkság. Miben hasonlít, és miben különbözik ez az előbb említettől?
– Hasonlít abban, hogy ez is egy pszichiátriai kórkép. Itt is megjelennek a manipulatív magatartások, ugyanúgy titokban végzik. A bulimiára jellemzőek a falásrohamok, ezeket titokban végzik. Jellemzően ugyanúgy, mint az anorexiánál, itt sem avatják be a közvetlen környezetüket, nem mondják el. Itt külsőleg első ránézésre úgy tűnhet, hogy minden rendben van. Ami különbség, hogy itt az egyes falásrohamok akár 5-10 kilokalória energiabevitelt is jelenthetnek pluszban. Így ezért hánytatják magukat. Viszont lehet, hogy ez nem fog odáig elfajulni, hogy kórosan soványak legyenek. Egy bulimiás lehet akár normál, de elhízott testalkatú is. Illetve még különbség, hogy a hánytatás miatt a fogaik például elkezdhetnek romlani, a nyelőcsővel is problémák lehetnek. Így ezt akár fogorvos, vagy más szakemberek is észrevehetik.
– Korábban említette, hogy általában pszichés zavarok állhatnak a háttérben, mint például a testképzavar. Mi számít elhízásnak? Mikor valós ez a probléma? Hogyan döntse el egy személy, hogy szüksége van-e valamilyen diétára?
– Az elhízásnak a meghatározásához lehet használni egy BMI értéket. Ez a Body Mass Index. Ezt nagyon egyszerűen mindenki magának ki tudja számolni otthon. A magasságát, illetve a testsúlyát érdemes ehhez tudni. Arra kell itt felhívni a figyelmet, hogy ez általában normál embereken működik. Hogyha valaki élsportoló, akkor ez az érték torzíthat. Viszont egy normál, átlagos hétköznapi embernél ez egy jó irányszám lehet. Ezt úgy tudjuk kiszámolni, hogy a testsúlyunkat elosztjuk a magasságunk méterben megadott négyzetével, tehát kilogramm per négyzetméter. És hogyha ez az érték 18,5-nél alacsonyabb, akkor valaki kórosan soványnak számít. Ha 18,5-25 között van ez az érték, akkor tartozik a normál tartományba. És hogyha ez az érték 25 felett van, akkor különböző fokú elhízásról beszélünk. Először túlsúlyról, majd elhízásról. Hogyha 40 fölött van ez az érték, az már egy kórosan elhízott állapot, úgyhogy biztosan érdemes szakemberhez fordulni.
– Az egyik legújabb, és egyre elterjedtebb étkezési probléma, az pedig az egészséges táplálkozás megszállottsága. Lehet ezt is túlzásba vinni? Mi számít egyáltalán túlzásnak?
– Ez az egyik legújabb betegség. Ezt 1997 körül írták le először. Orthorexiának nevezik. Itt is jellemző az, hogy a betegek kényszeres viselkedéseket társítanak az étkezéshez. Az egészséges táplálkozás az, hogy figyelünk arra, hogy mit viszünk be a szervezetünk. Szerintem ez nagyon fontos. Viszont hogyha olyan érzelmek kezdenek megjelenni a táplálkozás, étkezés körül, mint veszélyérzet, félelem, vagy bűntudat, akkor mindenféleképpen érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy az az irány, amit folytatunk, az tényleg a mi egészségünket szolgálja, vagy akár lehet, hogy átestünk a ló túloldalára, és érdemes lehet másnak a segítségét kérni. Itt olyanokra gondolok, mint az anorexiánál, hogyha például nem tudunk a családunkkal lenni, befolyásolja a mindennapi életünket. Nem megyünk el már kávézni a barátnőinkkel például, mert félünk attól, hogy nem tudjuk kontrollálni, hogy mit adnak a kávézóban nekünk, és inkább nem is akarunk belőle enni. Akkor ez mindenképpen kihatással van az életünkre, és érdemes lehet változtatni.
– Hogyan lehet megtalálni a megfelelő egyensúlyt? Van-e valamilyen általános szabály, amit az étkezéseink során követni érdemes?
– Talán a legáltalánosabb, és leginkább kézzel fogható, az a 2016-ban kijött új táplálkozási iránytanácsadás. Az MDOSZ adaptálta a magyar viszonylatokra az Okostányért. Ez laikusak számára is nagyon egyszerűen értelmezhető, hiszen egy színes ábráról van szó, ahol a tányérunkat négy kategóriába sorolják. Zöldségekre, gyümölcsökre, gabonafélékre, és különböző fehérjékre. Így mi magunk is ezt gyorsan át tudjuk futni. Meg tudjuk nézni, hogy az, amit már most beépítettünk az étkezésünkbe, és mi az, amit esetleg hiányolunk, vagy nem eszünk annyit belőle. Hogyha valakit érdekel, akkor az MDOSZ honlapján ezt le tudja tölteni. Az általános arányok pedig úgy néznek ki, hogy minden főétkezésnél: reggelinél, ebédnél, és vacsoránál érdemes, hogy a tányérunk fele valamilyen zöldség vagy gyümölcs legyen. A tányérunk negyede valamilyen teljes kiőrlésű gabona, az utolsó negyede pedig valamilyen fehérjeforrás, mint a hús, hal, tojás, vagy tejtermékek például. Érdekesség, hogy a külföldi ajánlásokban a fehérjeforrások közt már a hüvelyeseket is beveszik. Úgyhogy elsőnek én azt tudom ajánlani, hogy ezeket nézzék meg. Próbáljanak meg minél színesebben, minél változatosabban étkezni otthon, és hogyha nincsenek panaszaik, jól érzik magukat a bőrükben, hogyha nincs bűntudatuk, akkor nem kell túlzottan ráfókuszálni talán az étkezésre.
