18 éves a Csaba Center – egész napos programok lesznek szombaton

2019. november 21. 08:41 | Hidvégi Dávid

Hrabovszki György szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Csaba Center 18. születésnapja előtt, amelyen bejelentette, hogy mivel várják az érdeklődőket.

A bevásárlóközpont 2001. november 23-án nyitotta meg kapuit, amelyen az akkori pénzügyminiszter, Varga Mihály is jelen volt. Az igazgató Hrabovszki György elmondta: a szombati ünnepségen olyan előadók is fellépnek majd, mint Opitz Barbi, a Kozmix, az Ámokfutók és az Abbasolut. Az igazgató hozzátette: a vevők vásárláskor kapott blokkal november 18-tól az információs pultnál kaparós sorsjegyet húzhatnak, amelyek mindegyike nyerő szelvény. Az áruház vezetője kiemelte: a megnyerhető utalványok összértéke ötszázezer, a tárgy nyereményeké pedig hárommillió forint.

– Jelenleg százhuszonhat működő egységünk van, ebből száznégy kereskedelmi egység, míg a többi iroda és fittnesz terem, amely összegészében harmincnyolcezer bruttó négyzetméter alapterületen fekszik. Ez ahhoz képest egészen jó arány, hogy harminchárom üzlettel nyitottunk tizennyolc évvel ezelőtt – fogalmazott Hrabovszki György.

Az igazgató a behir.hu kérdésére elmondta, hogy egyedi dekorációval készülnek a karácsonyi időszakban, amelyet kizárólag a Csaba Center stábja állított össze. A díszletet, amely a nagyközönség előtt most szombaton debütál, közel kétszázezer led izzó alkotja majd. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a jelenleg folyó mosdó felújításokkal legkésőbb szombat reggelre végeznek. A születésnapi bulin egy kétszáz kilogrammos tortával készülnek, amelyet Balogh László mestercukrász készített.

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL