1,7 milliárdból gazdálkodhat idén Békés vármegye

2023. február 24. 13:54 | Vári Bianka

Megtartotta idei első közgyűlését a vármegye önkormányzata. A képviselők a 2023-as év menetrendjét, és az ehhez szükséges költségvetést tárgyalták. Zalai Mihály elnök kiemelte, hogy egyetértésben zajlott a megbeszélés, ugyanis valamennyi napirendi pontban egyhangú döntés született.

A jövő tervezéséről szólt 2023 első megyei közgyűlése. Békés Vármegye Önkormányzatának képviselői olyan témákról tárgyaltak, amelyek a következő év feladatainak végrehajtását alapozzák meg. Mint minden folyamatnak, ezeknek a törekvéseknek is vannak anyagi vetületei, ezért az ülésen kiemelt szerepet kapott a költségvetés tárgyalása.

A közgyűlés elnöke arról számolt be, hogy idén közel 1,7 milliárd forintos költségvetési főösszeget fogadtak el, ami egészen magasnak mondható. Zalai Mihály emlékeztetett: ez azért lehetséges, mert számtalan olyan pályázatot visznek, amelyek pénzügyi folyamatai 2023-ban is zajlanak. Többek között kiemelte a mezőhegyesi kerékpárút-hálózat fejlesztését, valamint a helyi identitást erősítő „Hagyomány, érték, közösség” elnevezésű pályázatot.

– Emellett a legfontosabb, hogy a területfejlesztési feladatoknak a pénzügyi alapjai biztosak. A hivatalunk, azon belül a területfejlesztési osztályunk rendelkezésre áll a TOP Plusz megtervezésében, végigvitelében, menedzselésében is, amely főleg a legkisebb településeknek, községeknek nyújthat segítséget – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez a program ebben a ciklusban közel 95 milliárd forint fejlesztési forrást biztosan jelent, amit szeretnénk tovább növelni.

A költségvetés nem kötelező feladatokat is tartalmaz. Az önkormányzat évek óta részt vesz a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj programban, amelyet idén is folytatódik, emellett 10 millió forintos civil alapot, úgynevezett mecenatúra alapot is biztosítanak az önkormányzathoz forduló civil szervezetek számára.

Szegedi Balázs alelnök az önkormányzat klímastratégiai törekvéseiről számolt be.

– Bár a Békés Vármegyei Önkormányzat nem elsősorban egy dedikáltan zöld szervezet, mégis elkötelezettek vagyunk a zöld ügyek mellett. Világos, hogy a közigazgatási határok a környezetvédelmi törekvéseknek nem szabhatnak határt, emiatt nagyon fontosak a vármegyéken kívüli együttműködések. A Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat már ratifikálta az együttműködési megállapodást, és bízunk abban, hogy a jó példák átvételével a helyi törekvéseket is meg tudjuk erősíteni – mondta az alelnök.

 

További programok »

Itthon

FEL