125 éve született az úttörő magyar fizikus, a gyulavári születésű Bay Zoltán

2025. július 24. 14:52 | Fajó Attila

Bay Zoltán fizikusra emlékeztek születésének 125. évfordulóján, július 24-én a gyulavári temetőben található sírhelyénél.

Bay Zoltán és kutatócsoportjának sikerült Európában először egy saját készítésű radarral – a világon akkor egyedülálló eljárással – megmérni a Föld és a Hold közötti távolságot. Bay és csoportja átütő sikereket ért el a kutatásaik során. 1944-re olyan radartechnológiát hoztak létre, amellyel már 60 kilométeres távolságból is észlelhették az ellenséges repülőgépeket. Ahogy számos nagy jelentőséggel bíró felfedezést, úgy a Hold-radar kísérletek sikerességét is a haditechnikai fejlesztésnek köszönhetjük.

Az ünnepi megemlékezésen megjelenteket Hegedűs István református lelkipásztor köszöntötte, aki röviden ismertette a híres magyar tudós életútját. Márky-Zay Lajos csillagász felidézte: Bay Zoltán a fizikatudása mellett tehetségesen írt, valamint zongorázott, a gimnázium elvégzése után pedig a családja azt szerette volna, ha orvosnak tanul tovább, de a őt a fizika érdekelte, főleg azért, mert Debrecenben sokat hallott Eötvös Lorándról.

A megemlékezés a tudós nyughelyének megkoszorúzássával zárult.

 

Galéria

 

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL