110 éves a magyar cserkészet – könyvbemutató az MCC-ben

2024. június 5. 15:18 | Bere Mátyás

Könyvbemutatóval egybekötött előadást tartottak kedden a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) Békéscsabán, ahol a cserkészet múltja, jelene és jövője is szóba került. Alapításának 110. évfordulóját ünnepli idén a Magyar Cserkészszövetség, ennek apropóján született a nap folyamán bemutatott Egy jobb világért – 110 éves a magyar cserkészet című könyv.

A Magyar Cserkészszövetség bő évszázada nem volt viszontagságoktól mentes, de mégis túlélt, és köszöni jól van.

– A cserkészet az Isten, a haza és az embertársak szolgálatára tett fogadalom. Ezt követően az ember a cserkész- és a civiléletben is igyekszik ezen értékek mentén cselekedni – fogalmazott Réti Gergely cserkészvezető, az MCC Közjogi Műhely kutatója.

Az említett ideológia túlélte az elmúlt évszázad viharait, a cserkészek elmondása szerint ez segíti át őket a 21. század próbatételein is. A hazai cserkészélet napjainkban is a keresztény valláserkölcsi alapokon, a hazaszereteten és az egymásért viselt felelősségen nyugszik, ezt emelték ki az előadáson a megszólalók is.

Székely Levente, az MCC Ifjúságkutató Intézetének igazgatója beszélt arról, hogy a kötet a cserkészet jelenét, pedagógiáját és modernkori céljait is körüljárja.

– Egy prosperáló szervezetről van szó, növekvő taglétszámmal és stabilizálódó csoportszámmal. A szövetség a mai napig hordozza az eredetileg lefektetett céljait és hitét, ebből fakadóan szilárd alapra épít a Magyar Cserkészszövetség – mondta.

Már az előadás kezdete előtt nagy beszélgetés bontakozott ki a szervezők és a megszólalók között, ahol a cserkész egyenruhában érkezők a megmutatták a jelvényeiket a többieknek.

Réti Gergelyen és Székely Leventén túl az előadócsapatot gazdagította Kéri László az V. cserkészkerület vezetője, valamint Marosvári Attila történész-levéltáros (MNL CsCsVL – Makó).

 

Galéria

További programok »

Itthon

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:11
FEL