10 éves a magyarok kenyere program

2021. november 9. 14:42 | Erdei-Kovács Zsolt

A 15 millió búzaszem - Magyarok kenyere program aktuális állásával, eredményeivel összefüggésben tartottak sajtótájékoztatót hétfőn kora este Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az esemény résztvevőit és a Békés megyei gazdákat videóüzenet formájában Böjte Csaba atya köszöntötte.

A Ferences rendi szerzetes megköszönte a támogatást, s mint fogalmazott: a felajánlás célba ért, megérkeztek a szállítmányok otthonaikba, Csíksomlyóra. Megsültek az első kenyerek, pogácsák, kalácsok, melyek nagyon ízlettek a gyerekeknek. Mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke, Kulcsár László ismertette, ez egy igazi sikertörténet: 10 évvel ezelőtt, 2011-ben mindössze 10 tonna felajánlás érkezett, innen indult el a kezdeményezés.

Mára meghaladja az 1100 tonnát a gazdák önkéntes teljesítése – tette hozzá. A cél az, hogy felvállalják a Kárpát-medence gyermekintézményeinek és egyéb, rászoruló intézményeinek önkéntes megsegítését.

Kulcsár László azt is elmondta, hogy ezáltal azt a nem titkolt törekvést és tényt fejezik ki, hogy a magyarság összetartozik itt a Kárpát-medencében, hiszen mint mondta: egy kenyéren vagyunk és megüzenjük a nagyvilágnak, hogy ugyan egyesek száz évvel ezelőtt szétdarabolták a hazánkat, a lelkünket azonban nem tudták szétdarabolni, mi továbbra is egyek vagyunk a határon túl élő magyarsággal. A magyarságot sorozatos támadások érik, be kell bizonyítanunk, hogy mindezt túl tudjuk élni – hangsúlyozta a kamara Békés megyei vezetője.

Megyénkben összesen 81 felajánlóról, gazdáról és cégről lehet számot adni, ezúttal tizenhét szervezet részesült a felajánlásból. Az adományozók összesen 25 230 kg búzát ajánlottak fel, ebből 16 720 kg liszt készült, amiből 11 320 kg helybeli szervezeteknél talált gazdára. A továbbiakban még mintegy 5400 kg liszt határon túli szervezetekhez kerül. A pénzadomány megközelítette az 1 millió forintot.

 

Az eseményen Nagy István agrárminiszter is tiszteletét tette, aki méltatta a kezdeményezést

 

Az eseményen Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott: szívesen adnak a gazdák és osztoznak abból az áldásból, amit ők kaptak. Megértették azt, hogy hogyan épül fel ez a struktúra, amely az első perctől kezdve egy átlátható, nyomon követhető program – tette hozzá.

 

Galéria

További programok »

FEL