Zinédine Zidane búcsúzik a Real Madridtól

2021. május 16. 16:47 | behir.hu

Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője távozik az idény végén csapatától.

A spanyol sajtó értesülései szerint az idény végén távozik posztjáról Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Több spanyol média is arról számolt be, hogy a francia szakember már a múlt vasárnapi, Sevilla elleni, 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzés előtt bejelentette a játékosoknak a döntését.

A fővárosi gárdát a mostani idényben a spanyol Király Kupától a harmadosztályú Alcoyano búcsúztatta, a Bajnokok Ligájában a Chelsea elleni elődöntő jelentette a végállomást, míg a La Ligában két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az együttes hátránya a városi rivális Atléticóval szemben.

A jövőjét firtató újságírói kérdésre Zidane korábban kitérő választ adott.

– Nem tudom, mi fog történni. Most itt vagyok, holnap mérkőzést játszunk, de nem tudom, utána mi következik, mert ez a Real Madrid – mondta a tréner szombaton, az Athletic Bilbao elleni bajnoki mérkőzés előestéjén.

Zidane először 2016 januárja és 2018 májusa között irányította a Realt, amellyel ekkor három Bajnokok Ligája-győzelmet és egy bajnoki címet szerzett. Tíz hónappal későbbi, 2019. márciusi visszatérése óta – tavaly nyáron – újra megnyerte a La Ligát.

 

Forrás: VG

 

További programok »

Sport

Fiatalított kerettel, lelkesedéssel vág neki a szezonnak a Békéscsabai KK

Kőkemény alapozással, kora reggeli futásokkal és esti labdás edzésekkel indította el a felkészülést a Békéscsabai Kosárlabda Klub a 2026/2027-es bajnoki szezonra. Az evangélikus sportcsarnokban készülő viharsarki együttesnél a nyár folyamán jelentős változások zajlottak a játékoskeretben: megfiatalított csapattal, saját nevelésű tehetségek beépítésével és a rutinos magra támaszkodva célozzák meg ismét a felsőházi rájátszást.
13:20
FEL