Zárva a könyvtár, de online továbbra is lehet kölcsönözni

2020. november 25. 14:39 | Gyemendi Réka

A járvánnyal összefüggő korlátozások miatt a kulturális intézményeknek is be kellett zárniuk. Ez alól a Békés Megyei Könyvtár sem kivétel, ahol ennek ellenére megoldott a könyvkölcsönzés.

Habár a Békés Megyei Könyvtár is zárva van, az előre megrendelt könyveket az olvasók átvehetik a könyvtárnál, csak úgy, mint a tavaszi járványhullám idején. Az olvasónak a könyvtár honlapján található űrlapot kell kitöltenie, és egy katalógus segítségével választhat maximum öt könyvet. Az intézmény munkatársai ezt követően a rendeléseket előkészítik és becsomagolják. A járvány miatt úgynevezett "könyvkarantén" is van az intézményben.

 

 

– A könyveket, amelyeket visszakapunk az olvasóktól, három napig elkülönítjük. Ez azt jelenti, hogy addig nem érintkezhetnek az olvasókkal a könyvek. Félretesszük, kivárjuk azt a néhány napot és csak utána kerülhet az olvasók kezébe. Közben persze munkatársaim is és a könyvtárosok is ügyelnek a higiéniai szabályok betartására, maszkban dolgozunk, gyakran kezet mosunk, kezet fertőtlenítünk és ügyelünk a távolság betartására egymás között is – fogalmazott Lukoviczki Anna, a Békés Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese.

 

 

Az intézmény vezetője már arról beszélt: a vírushelyzet ellenére a bezárás alatt is fontos a munkahelyek védelme, az aktuális feladatok ellátása és az olvasók kiszolgálása.

– Dolgozni járnak a kollégák és gondoskodnak arról, hogy akinek szüksége van dokumentumokra a tanulmányaihoz vagy a munkájához, azok megkaphassák azokat távkölcsönzéssel. Felkészültünk arra, hogy ha rövidebb szövegekről, képekről van szó, akkor azt e-mailben vagy más, online formában is el tudjuk küldeni – fogalmazott Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója.

 

 

A bibliotéka vezetője szerint a mostani bezárásra kevésbé voltak felkészülve az olvasók, így nagy igény mutatkozik erre a szolgáltatásra.

További programok »

FEL