A MÁV saját, 4,4 milliárd forint forrásból végzett felújításának célja, hogy a Keleti pályaudvaron javuljon a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökkenjen a meghibásodások és az üzemzavarok száma. Ugyanakkor, ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztus 25-től szeptember 20-ig a menetrend-módosítások és az átszállások miatt megnövekedhet az utazási idő.
A szakemberek jelenleg olyan munkákat végeznek, amelyeket csak a vonatforgalom teljes szüneteltetésekor lehet, ilyen például bizonyos esetekben a felsővezetékek és a pályatest cseréje.
A következő hetekben a nemzetközi vonatok esetében jelentős menetrend-változásokkal kell számolni, a korábban megvásárolt menetjegyek esetében is módosítások történnek az eredeti úticélhoz és indulási állomáshoz képest.
– A békéscsabai vonalról a távolsági járatok, tehát az InterCityk, a sebesvonatok és a nemzetközi vonatok fővárosi kiindulási és végállomása a Nyugati pályaudvarra került át ebben az időszakban. Ezek a vonatok Cegléd felé kerülővel, a ceglédi vonalon keresztül érik el a fővárost, megállnak még a fővárosban, Zugló megállóhelyen, illetve Kőbánya-Kispest állomáson. A megszokott alapmenetrend szerint közlekednek ezek a járatok Szolnoktól Békéscsaba irányába, illetve onnan Szolnok felé – hangsúlyozta Váczi Viktor, a MÁVINFORM sajtóügyeletese.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint a munkálatok jelentős mértékben javítják majd a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, azaz a pontosságot is. A MávCsoport arra kéri minden érintett utasát, hogy utazása előtt ellenőrizze a menetjegyét és tájékozódjon az aktuális információkról a mavcsoport.hu/keleti weboldalon.