Vona Gábor Békéscsabán mutatta be a Míg a halál el nem áraszt című könyvét

2020. szeptember 19. 17:40 | Csiffáry Zsuzsanna

A könyvem a halálról és a hozzá fűződő viszonyunkról szól, ami azonban észrevétlenül mégis rangot, méltóságot és értelmet ad az életünknek. Nem az élet értelmét kerestem tehát, hanem a halálét – mondta Vona Gábor Békéscsabán, a Nádor bisztróban, a Míg a halál el nem áraszt című könyvének bemutatóján.

Mint azt Vona Gábor a behir.hu kérdésére elmondta, gyerekkorától kezdve furcsa kapcsolatban van a halállal.

– Mindig sokat töprengtem azon, mi az értelme a halálnak? A könyvben a kutatómunkáim eredményét és a saját szorongásomat is megfogalmazom. Abban bízom, hogy hozzám hasonlóan másoknak is segíteni tud majd ez a könyv – fogalmazott Vona Gábor. 

A könyv tartalmaz közösségi médiával, a vallással, a művészettel, a kultúrával, a szociológiával kapcsolatos információkat is.

Az író úgy fogalmazott, hogy a könyv műfajilag kultúrtörténeti esszé, és számára egy terápiás folyamat volt a megírása. 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL