Amikor megérkeztem, Jancsi bácsi épp egy hölgyet szolgál ki.
– Ha nem tetszik mondani, akkor én nem tudhatom – mondja.
– Van fehér petúniája? – kérdi az asszony.
– Egy negyed darab sem, csak piros és rózsa. 100 emberből egynek kell fehér.
– Akkor én vagyok az az egy.
Az üzlet megköttetik; majd elmesélem, mi járatban jöttem. „Lehet róla szó – bólint a riportra –, persze… csak menjük be a házba.”
– Nincs rajtam maszk.
– Engem nem zavar. Túl van itt fújva minden. Nyugdíjas marad? (De ezt már a kertben fekvő kutyusnak mondja, aki a füle botját sem mozdítja, amikor átlépünk fölötte. Majd bemegyünk a konyhába, és leülünk az asztalhoz.)
– Mi a jelenlegi, pontos titulusa?
– Főállású, nyugdíjas, mezőgazdasági őstermelő vagyok; úgy 30 éve foglalkozok a virágokkal és a zöldségekkel.
– Előtte mit csinált?
– 1966 és 1990 között a vasiparban dolgoztam, a rendszerváltás környékén váltottam, ugyanis a kárpótlás révén visszakaptuk a gerendási, családi földjeinket. Közben édesapám elment; édesanyám pedig ágyhoz kötött lett. Az ápolási segély azonban nem passzolt össze az őstermelői tevékenységgel. Emiatt most „őrült nagy” a nyugdíjam: vagy kajára vagy rezsire, de kettőre biztos, hogy nem elég. És akkor lőn ez.
– A palánták is Gerendásról valók?
– Egy csudát! Innen, hátulról a kertből. Gerendáson semmi nincs, csak kukorica meg napraforgó. Ott még az Úristent is ellopják; volt, hogy elvittek 800 bála szalmát, amely fóliával volt letakarva. Csak a fólia volt 30 ezer forint… Ugye, ami nincs lebetonozva 10 méter mélyen, azt mindent ellopnak.
– Csak itt, a háznál értékesít?
– Még a csabai piacon, illetve Berényben.
– Mekkora pofont kapott a vírustól?
– A piacon a felére csökkent a vásárlói kör; miközben a piaci vásárlóim 50-60 százaléka idejött, mert tudja, hogy itt mit kap. Volt, hogy este kilenckor is verték a kaput, hogy nekik valami kell. Általában tavasszal, a Degré utcai iskolából besegített 2-3 gyerek, de most kilenc hete karanténban vannak, így rám maradt minden… Magyarán mondva, nagyon sok mindent megevett a fene, mert nem volt segítség.
– Kvázi egyszemélyes zenekar lett?
– Inkább másfél, mert amikor a kölök tudott jönni, akkor tudott (a kölök Jancsi bácsi unokaöccse). Tehát, ha úgy vesszük, akkor a vírustól egy jó 35-40 százalékos pofont kaptam, szóval rendesen összejött minden.
– Amikor még az előbb kint voltunk, azt mondta a palántát vásárló hölgynek, hogy „Kérem, én egy koszos talpú parasztgyerek vagyok…”.
– Mert én egy csabai „francia” vagyok: fele magyar, fele tót. Elég jól beszélek tótul, de írni, olvasni viszont nem nagyon tudok.
– Apámnak azért ment jól az orosz a Szent László suliban, mert a szülei otthon szinte mindig tótul beszéltek.
– Á… ott meg lágyságjelek, meg a jerük piszkosul nem mentek. Ráadásul a 9-es orosz tagozatos iskola volt.
– Én is a 9-esbe jártam.
– Itt, a környéken mindenki.
(Kezet ráztunk, elbúcsúztunk, és este, mint mindig, naná, hogy feljött a Hold.)
