Vollmuth Krisztián: Ha Csabán vagyok, elnézek Bartoss Ferenc mellszobra felé is

2025. június 6. 14:23 | Mikóczy Erika

A magyar kereszténység fennállásának ezredik, a békéscsabai római katolikus az egyházközség alapításának 785., újraalapításának 250. évfordulója, valamint a belvárosi katolikus templom felszentelésének 90. évfordulója alkalmából volt egy jubileumi ünnepségsorozat 2000-ben Csabán, amelynek része volt Bartoss Ferenc kanonok mellszobrának leleplezése is a templom kertjében. A negyed századdal ezelőtti avatás kapcsán a szobor készítőjével, Vollmuth Krisztiánnal beszélgettünk.

 

Emlékeid szerint hogyan jött a felkérés a szoborra, és miért te kaptad ezt a feladatot?

– Kovács Péter, akkori plébános keresett meg és kért fel a szobor elkészítésére. Tudta, hogy katolikus vallású vagyok, még Gyenes Mihály atya és Kárpáti László atya ideje alatt cserkészkedtem, és tudta azt is, hogy szobrásznak készültem. Varga Gézához jártam előkészítőre, köszönettel tartozom neki, mert időt szakított arra, hogy már egészen fiatal koromban foglalkozzon velem. Ezután Szegeden, a művészeti szakközépiskolában, majd Pécsen, a művészeti karon tanultam, ahol akkoriban indult a szobrászképzés.

 

– Hogyan emlékszel vissza a szobor készítésére és az avatására?

– Bartoss Ferenc pápai prelátus, kanonok, prépost 1920 és 1935 között volt plébános Csabán, a tevékenysége alatt épültek fel a katolikus bérpaloták, szépült meg a templom. Voltak képek róla és volt egy korábbi szobor is, ezek alapján faragtam meg kőből a mellszobrot egy jaminai telephelyen. Hosszú ideig tartott, de jó érzés volt ezen dolgozni. Egy kis nehézséget jelentett, amikor beemeltük a mellszobrot a korábbi helyére – most kicsit arrébb van már –, de ezt is sikerült megoldani. Ott egyébként terveztem egy teret is a szobornak, a sarkon volt egy kis domb, és három alacsony, hosszú lépcsővel lehetett elmenni a szoborig. Az átadó számomra azért is emlékezetes, mert Kárpáti László – aki akkor már Brazíliában volt szerzetes, és egy olyan iskola igazgatójaként dolgozott, ahol fiatalkorú bűnözőket oktattak-neveltek – éppen hazalátogatott, és ő avatta fel a szobrot. Szeretetteljes légkörben zajlott az ünnepség, megtiszteltetésként éltem, meg, hogy én készíthettem el ezt a művet. Egy ideje már nem élek Békéscsabán, de édesanyám (Fisher Katalin) úgy gondozza ma is, mintha csak egy családtag lenne. 

 

– Hol élsz jelenleg, mivel foglalkozol, mennyire maradt az életed része a szobrászat, a művészet?

– Még Pécsen tanultam, amikor megnyertem egy reklámversenyt, amelynek a díja az volt, hogy kaptam egy egyéves gyakornoki állást egy ügynökségnél, Budapesten, így odaköltöztem. Amikor letelt az egy év, az akkori kreatív igazgató átment egy másik ügynökséghez, ahova engem is hívott. Ott már volt szobrászfeladat is például az egyik reklámfilmnél – egyébként valahogy végig olyan területen dolgoztam és dolgozom, ahol a kreativitásnak nagy szerepe van. Nyolc éve már, hogy szabadúszó fotós és videós vagyok, és volt néhány film, amelyben segítettem. Úgy két éve pedig, amikor ismét találkoztam Varga Gézával, felmerült, hogy jelentkezzek a szobrász szövetséghez. Azóta bennem van, hogy kisebb dolgokat készítsek. Szeptemberben lehet jelentkezni, idén ez is a terveim között van, mert szeretném újra hangsúlyosabbá tenni az életemnek ezt az oldalát. Annak idején még Pécsen Angyal Miklóssal kezdtem arcrekonstrukcióval foglalkozni, ezt Kustár Ágnessel folytattam Budapesten – ez a tevékenység az évek során más munkáim mellett is megmaradt. Mi készítettük például Szent László arcrekonstrukcióját. Szóval igyekszem kicsit visszatalálni a szobrászathoz.

 

– Békéscsabai vagy, még ha évtizedek óta nem is itt élsz. Milyen gyakran tudsz ellátogatni ide?

– Az időbeosztásom miatt sajnos ritkán tudok jönni, de ha Csabán vagyok, elnézek Bartoss Ferenc mellszobra felé is. Ott valahogy még inkább érzem azt is, milyen hálás vagyok Kárpáti Lászlónak és Varga Gézának hogy segítettek, biztattak, tanítottak, és persze az édesanyámnak, aki máig gondot visel a szoborra is.

 

Fotó: Fajó Attila/behir.hu

További programok »

Kultúra

FEL