Vízosztás, árnyékolás és párakapuk – Felkészülve fogadta a hőséget a csabai piac

2025. július 2. 13:10 | Bere Mátyás

Szerdán, a csabai piacnapon vízosztás, árnyékolók és párakapuk fogadták a vásárlókat és az árusokat. Mint megtudtuk, ilyenkor korábbra tolódik a csúcs, melyre fel is vannak készülve, hiszen a nagy hőségben már kevesebben vásárolnak.

Mint azt Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, nem érte váratlanul őket a hőség, minden intézkedésre előre felkészültek, melyekkel igyekeznek komfortossá tenni a vásárlást. A piacon mindkét csarnok légkondicionált, ami jelentősen javítja a vásárlási kedvet, és az állandó árusok is gördülékenyebben, könnyedébben dolgoznak a területen. Számos intézkedés viszont emellé társult, így például a vízosztás is.

 

 

– Az új és a régi részen is vizet osztunk egy bizonyos hőfok felett. Idén nem palackozottat kínálunk, hanem a helyi ivókutakból engedünk vizet. Amennyiben pedig nincsen vízosztás, akkor poharakat helyezünk az ivókutakhoz – fejtette ki Kozma János, majd kiemelte, hogy a forróság és a kiszáradás mellett a napfénytől is igyekeznek megóvni a vásárlókat, éppen ezért árnyékoló-sátrakkal és alájuk helyezett padokkal alakítanak ki több hűsölésre alkalmas területet.

A vásártéren két párakaput is kihelyeztek, egyiket a kitelepülő árusok sorához, a másikat pedig a büfésor elé. A békéscsabai piac munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy senki ne legyen rosszul a piacon, ha mégis megtörténne a baj, azonnal intézkednek.

– Hamarabb érkeznek az emberek a piacra a nagy melegben. A tikkasztó melegben például már 11 órakor csökken a vásárlók száma, fél 12-re pedig szinte kiürül a piac, akkor már nagyon kevesen vannak – fejtette ki a vezérigazgató.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL