Vízkereszt a nyugati keresztény kultúrában a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.
Az epifánia ünnepe először a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án. Mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn.
Az epifánia kifejezés a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatása volt. Teológiai értelmezése: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése Máté evangéliuma (Mt 2,1-16) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király gonosz szándékkal Betlehembe utasította őket; itt meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. A háromkirályok hálás témául kínálkozott a festőművészetnek, híres alkotás például Albrecht Dürer és Ferenczy Károly Háromkirályok című festménye is.
A vízkereszt második evangéliumi története
Amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust.
Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete
Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1). A házszentelés (benedictio domorum) szertartása arra emlékeztet, hogy Jézus jelenlétével kitüntette, megszentelte a kánai házat.
Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése. Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag/Szép napunk támad.” Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, minden betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.
Ma van az ortodox karácsony
A mai napon, január 6-án és 7-én világszerte több millió ortodox keresztény ünnepli a karácsonyt – majdnem három héttel azután, hogy a nyugati katolikusok megtartották az ünnepet, sőt, már a szilveszteren is túl vannak. Oroszországnak, Grúziának, Örményországnak, Fehéroroszországnak, Szerbiának, Egyiptomnak, Etiópiának és Kazahsztánnak a szenteste viszont csak a mai nappal jön el.
Az ortodox világban ez a nap a karácsony ünnepe, az új esztendő pedig január 14-én kezdődik. Ennek oka az 1582-es naptárreformra vezethető vissza. A Julius Caesar naptárreformjakor meghatározott 365 és egynegyed hosszúságú nap a valódi napévtől 11 perccel tért csak el. A Julián-naptár több évszázados használata alatt a 16. század idejére azonban már 10 nap volt a különbség.
Az ortodox vallásúak e napon nem tartanak keresztelőket a templomokban. A hívek a papot követve felvonulnak az utcákon egy folyó irányába. Az ortodox híveknél a vízbe mártózás szokása is megjelenik. Megszentelik a vizet, ezt követően pedig háromszor megmártóznak benne, közben keresztet vetnek. Mindezt Jézus Krisztus a Jordán folyóban való megkeresztelkedése jegyében teszik.
Január 13-a az ortodox világ szilvesztere, az újév e kultúrkörben hagyományosan január 14-ére esik.
