Vízilabda: Fölényes sikerrel felsőházban a Békéscsaba

2018. március 17. 13:05 | Kovács Dávid

Két tízgólos győzelem után már a felsőházi rájátszásért ugrott a medencébe a Swietelsky-Békéscsaba csapata a vízilabda OB/I B-ben. A viharsarkiak az Angyalföldi DSE ellen biztosíthatták be részvételüket a másodosztály legjobb nyolc együttese közé. A találkozót kiválóan kezdő házigazda végül nyolc találattal nyerte meg a szombati derbit.

Az összecsapás első gólját ugyan Szívós Gergő révén a vendégek szerezték, de a hazaiak gyorsan reagáltak, öt találattal válaszoltak és már az első nyolc perc után fölényesen vezettek (5-1). A második negyedben is a Békéscsaba uralta a mérkőzést, látványos gólokkal növelte a különbséget. A találkozón végül hat gólig jutó Rácz Norbert vezetésével a félidőben 10-3 állt az eredményjelzőn.

A második félidő elején ugyan próbált zárkózni a fővárosi gárda, de kapusteljesítmény nélkül esélyük sem volt a szorosabb összecsapásra. A fordulást követően az összesen négy találatot szerző Szabó Zoltán is játékba lendült és három negyed után már kilenc volt a csabai előny (15-6). Az utolsó nyolc percben a csabai védelem sem zárt már olyan jól, mint korábban, így az angyalföldi gárda is be-betalált. A magabiztos hazai győzelem ennek ellenére nem forgott veszélyben.

A Békéscsaba 18-10-re diadalmaskodott és ott van a legjobb nyolc másodosztályú csapatot felvonultató felsőházi rájátszásban. A B-csoportból a KSI és az Ybl WPC már korábban biztosította a helyét a feljutásért harcoló gárdák között, a fennmaradó egy helyért az angyalföldiek mellett a Debreceni VSE és az egri Eszterházy Károly Egyetem csapata harcol a hátralévő fordulókban.

A találkozó összefoglalóját a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkör című magazinunkban is láthatják, a teljes mérkőzést felvételről, kedden 21 órától mutatjuk meg a 7.Tv-n!

 

További programok »

FEL