Vízilabda: Diapolo Kupa az Árpád fürdőben

2017. augusztus 15. 15:44 | Kovács Dávid

Miután véget ért Szentesen a tizennegyedik alkalommal megrendezett Diapolo Kupa nemzetközi utánpótlás vízilabdatorna, nem sok pihenőt kapott a résztvevők többsége. Szerdától péntekig Békéscsabán, az ugyancsak Diapolo Kupára elkeresztelt nemzetközi tornán kell bizonyítaniuk a fiataloknak.

Az Árpád fürdőben — szemben a szentesi hárommal — csupán egyetlen medencében lehetséges vízilabdázni, ezért itt kevesebb csapat ugrik a vízbe, ám várhatóan legalább ugyanolyan nagy csatákra van kilátás három napon át, szerdától péntekig, mint a Kurca-parti tornán. Mindhárom korosztályban körmérkőzést rendeznek, ezek alapján alakul ki majd a végső sorrend.

Dr. Szilágyi Kristóf, a Csabai Csirkefogók vezetőedzője kiemelte, a torna célja az, hogy minél több játéklehetőséget kapjanak a fiatalok, ezek a mérkőzések pedig alkalmasak arra, hogy az edzők versenykörülmények között is felmérjék az elmúlt hetek felkészülésének eredményét.

A korábbi évekhez képest kevesebb külföldi csapat jelezte részvételét a tornán. A litván Vilnius minden korosztályban indít a csapatot, a nagyváradiak pedig a III. korcsoportos gyermek csapatukkal érkeznek.

A torna szerda délelőtt 9 órakor, a 2005-ösök között egy Csaba-Gyula rangadóval kezdődik és pénteken délután ér majd véget.

 

A résztvevők és a Békés megyei csapatok menetrendje

 

Serdülők (2001—2002-ben születettek): Csabai Csirkefogók VK, Budapesti Vidám Vízilovak VCSE, Soproni VSE, Delfinas Vilnius (litván), Hódmezővásárhelyi VSC.

Gyermek I. korcsoport (2003—2004-ben születettek): Csabai Csirkefogók VK, Kaposvári VK, Soproni VSE, Delfinas Vilnius (litván), Hódmezővásárhelyi VSC.

Gyermek III. korcsoport (2005-ben születettek és fiatalabbak): Csabai Csirkefogók VK, Miskolci VLC, Delfinas Vilnius (litván), Gyulai VK, Hódmezővásárhelyi VSC, Progress Oradea, Nagyvárad (román).

A Békés megyei csapatok menetrendje. Serdülők. Augusztus 16., szerda, 13.10 óra: Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius. Augusztus 17., csütörtök, 16.30: Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE. Augusztus 18., péntek, 8.50: Csabai Csirkefogók VK—Budapesti Vidám Vízilovak VCSE. 14.40: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC.

Gyermek I. korcsoport. Augusztus 16., szerda, 11.30 óra: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 19.00: Csabai Csirkefogók VK—Soproni VSE. Augusztus 17., csütörtök, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius. Augusztus 18., péntek, 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Kaposvári VK.

Gyermek III. korcsoport. Augusztus 16., szerda, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Gyulai VK. 14.50: Gyulai VK—Delfinas Vilnius. 16.30: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. Augusztus 17., csütörtök, 11.30: Csabai Csirkefogók VK—Miskolci VSC. 13.10: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 17.20: Gyulai VK— Progress Oradea, Nagyvárad. 19.00: Csabai Csirkefogók VK—Delfinas Vilnius. Augusztus 18., péntek, 10.30: Gyulai VK—Miskolci VSC. 11.20: Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad.

További programok »

FEL