Vizes EB: A békéscsabai Bohus és a gyulai Veres is középdöntőbe jutott

2021. május 19. 11:32 | Kovács Dávid

A békéscsabai születésű Bohus Richárd 100 méteres hátúszásban, a Gyulai Várfürdő versenyzője, Veres Laura pedig 200 méteres gyorsúszásban jutott be a szerda esti középdöntőbe a Duna Arénában zajló úszó Európa-bajnokságon.

A békéscsabai születésű, jelenleg a BVSC-ben versenyző Bohus Richárd 54.17 másodperces idővel az előfutamában a 3. lett és a 12. helyen jutott be a legjobb 16 úszót felvonultató középdöntőbe.

- Munkából jöttünk, úgyhogy azért fájt ez a 100 méter. Sok volt talán az első napon az a négy úszás. Nem volt ez rossz, lehet még ezen javítani délután - értékelt az M4 Sport kamerájának Bohus.

Veres Laura kedden este a hatodik helyen végzett a magyar 4x200 méteres vegyes gyorsváltóval élete első felnőtt EB-döntőjében. A Gyulai Várfürdő 15 éves versenyzője szerda délelőtt már a 200 méteres gyorsúszásban lépett rajtkőre.

A fiatal tehetség a szám legerősebb, utolsó előfutamába került és jó hajrával, 2:00.06 perces idővel a 7. helyen végzett. Összesítésben ez a 12. pozíciót jelentette, így az este hat órától kezdődő középdöntőkben a fináléért is küzdhet majd. A gyulai úszó a négy magyar versenyző közül a legjobb eredményt érte el.

- Időben egy kicsit jobban vártam, de délelőtti úszásnak jó volt. Nagyon örülök, hogy legjobb magyarként ott vagyok a középdöntőben, ahol azért szeretnék majd javítani. A középdöntő volt a cél az Eb előtt, de szeretnék egy picit előrelépni és egy kis szerencsével akár a döntő is összejöhet – értékelt Tóth András versenyzője az M4 Sportnak.

Veres Laura mellett másik magyarként Fábián Fanni az utolsó, 16. helyen jutott be a középdöntőbe.

 

További programok »

FEL